Mohamed Aida a könnyeivel küzdött, amikor megtudta, hogy Cseh Lászlóval ketten viszik a magyar zászlót

Cseh sokat gondolkodott rajta, de aztán elfogadta a felkérést.

A tokiói játékok megnyitóján a vívó Mohamed Aida és az úszó Cseh László viszi majd a magyar zászlót, előbbi sportoló a hetedik, utóbbi az ötödik olimpiáján vesz részt. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja szerint

a megnyitók történetében először minden ország 1-1 női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót.

Amíg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét – Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő –, addig MOB sportolói bizottságának javaslatára a zászlóvivőknél két rutinos versenyzőre esett a választás.

A világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida elmondta: hatalmas megtiszteltetés, hogy ő lehet az egyik zászlóvivő, és a hír hallatán a könnyeivel küszködött.

„Ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára. Felemelő érzés végigsétálni a stadionban, miközben tudjuk, hogy az egész világ ránk figyel. Hat olimpián vettem eddig részt, szinte mindegyik nyitóünnepségen ott voltam. Egy-egy ceremóniát hosszú várakozás előz meg, sok időbe telik, mire eljutunk a vonulásig, de amikor az ember belép a tömött stadionba, az egy olyan katartikus élmény, amely mindenért kárpótol. Az, hogy ezúttal a zászlót is vihetem, számomra felér egy aranyéremmel. Ugyanolyan elszántan és hasonló izgalommal készülök a hetedik olimpiámra is, mint a legelső alkalommal” – nyilatkozta Mohamed Aida, aki a hetedik olimpiájára készül, bár ebből lett egy elég hangos ügy, ugyanis a csapattársai nem értettek egyet ezzel a döntéssel.

Kapcsolódó
Hiába a vívók tiltakozása, Mohamed megy az olimpiára
A szövetség rendkívüli elnökségi ülésen így döntött.

A másik zászlóvivő, a négyszeres olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlónak viszont át kellett gondolnia a felkérését, ugyanis eddig egyetlen olimpiai megnyitón sem vett részt, mert másnap vagy az azt követő napon mindig versenyeznie kellett már, és „szereplési vágya” sincs.

„Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést. Az olimpiát követően visszavonulok az aktív versenyzéstől, így nagyon szeretnék Tokióban örömmel úszni. Célom, hogy úgy fejezzem be a pályafutásomat, hogy még egyszer utoljára odatettem magamat” – közölte.

A tokiói olimpia megnyitóját július 23-án rendezik.