A 30 éves Alen Hadzic májusban kvalifikálta magát az olimpiára, de röviddel ezután három nő is szexuális zaklatással vádolta meg. Azt állították az esetek 2013 és 2015 között történtet.
A sportoló ügyvédje, Michael Palma a New York Times-nak elmondta , hogy a vívó soha nem követett el szexuális erőszakot vagy bármilyen erőszakos cselekményt. Bár azt megerősítette, hogy Hadzicot a 2013-14-es tanévben felfüggesztették a Columbia Egyetemen, mert nemi erőszakkal vádolták meg.
A sportoló ugyan elutazhatott Tokióba, de az amerikai vívószövetség döntése értelmében nem költözhetett be az olimpiai faluba, mondván, csökkenteni kell a „biztonsági aggályokat és a zavaró tényezőket”.
„Ez nagyon igazságtalan helyzet”
Hadzic panaszt nyújtott be az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottságához, de csak annyit ért el, hogy egy olyan szállodába költözhetett, amely közelebb fekszik az olimpiai edzőközponthoz.
Pénteken a BuzzFeed News arról számolt be, hogy Hadzic néhány válogatottbeli vívótársa is úgy véli, semmi keresnivalója az olimpiai csapatban.
Ha az esetet úgy kezelték volna, ahogy kell, akkor nem lett volna lehetősége bekerülni az olimpiai csapatba. Miközben életünk legnagyobb eseményén versenyezünk, meg kell küzdenünk annak a következményével, hogy egy szexuális ragadozó van a csapatban. Azt gondolom, hogy ez nagyon igazságtalan helyzet
– mondta név nélkül az egyik vívó.
Félelmetes volt, főleg amikor ivott
A BuzzFeed News cikke szerint Hadzic valamivel később kezdett el vívni, mint a többi élsportoló. Első középiskolás évében zenekart alapított, és a dobosa győzte meg arról, hogy jelentkezzen a vívócsapatba.
A 12. osztályos korában már a párbajtőrcsapat tagjaként szerepelt a junior és kadett világbajnokságon, de igazán akkor vált híressé, amikor megkezdte az egyetemi tanulmányait 2010-ben.
Társai szerint néha agresszívvá vált, olyan volt, mint egy villanykapcsoló, képes volt ki- és bekapcsolni magát. Időnként nagyon félelmetes volt a közelében lenni, főleg amikor ivott. A SafeSport egyik jelentésében egy volt csapattársa elmondta, hogy amikor egy bárból hazafelé sétáltak, szemtanúja volt annak, ahogy Hadzic megrugdosott egy földön fekvő hajléktalant és jót nevetett rajta.
Az egykori vívó, Katya English egy évig járt Hadziccsal, ő arról mesélt, hogy egy szeretkezés végül bántalmazásba fordult, mert a fiú a lány kérése ellenére nem akarta abbahagyni az aktust.
Visszatekintve megértettem, hogy mi történt velem, ez a szexuális kényszer egyik formája volt
– nyilatkozta.