Kínkeserves pólógyőzelem a csoport leggyengébbje ellen

A magyar női válogatott képes arra, hogy állandóan meglepje az embereket, nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány azt követően, hogy csapata alaposan megszenvedve 17-13-ra legyőzze azt a Japánt, amely az amerikaiaktól 21 góllal kapott ki. A sikerrel a magyarok biztosították a helyüket a negyeddöntőben.
Kapcsolódó cikkek

Vályi gyorsaságának köszönhetően magyar támadással indult a mérkőzés és a csapatkapitány Keszthelyi révén sikerült is megszerezni a vezetést. Miután több magyar támadás is eredménytelen maradt, Inaba centerből egyenlített, de Parkes szép találatának köszönhetően nem maradt sokáig döntetlen az állás. A japánok némi meglepetésre hatékonyabban támadtak, mint riválisuk, 4-2 után Gurisatti szépített, de az első negyed után a hazaiak álltak jobban (3-4).

Az MTI tudósítása szerint eredménytelen távoli lövésekkel indult a második nyolc perc, egy megúszás után azonban Szilágyihoz került a labda, s ő már nem hibázott. A japánok kettős fórban ismét előnybe kerültek, de Szilágyinak köszönhetően egy szép akció végén ismét sikerült egyenlíteni. Ebben a szakaszban a dunaújvárosi pólós vitte a hátán a csapatot, sorozatban harmadik góljával pedig már a magyaroknál volt az előny.

A házigazdák azonban tapadtak, Arima ötméterese után 6-6-ot mutatott az eredményjelző, majd Kudo megúszása után már újra a rivális vezetett. Lüktető volt a játék, a védekezés egyik oldalon sem működött igazán, Parkes pedig a második negyed hajrájában már a meccs 14. gólját jegyezte. A szakaszt három kapufa zárta (7-7).

Döntetlennel és egy kimaradt japán emberelőnnyel kezdték a mérkőzés második félidejét a felek, Parkes remek góljával pedig ismét átvették a vezetést a magyarok, akik ezzel együtt nagyon sok helyeztet elpuskáztak, Inaba és Hasida második találatával pedig újra a hazaiaknál volt az előny. Parkes negyedik és ötödik gólját lőtte, a két találat között azonban Arima is betalált ötméteresből, így Keszthelyi közeli találatával ismét csak egy góllal tudtak ellépni a magyarok. A negyed aztán Gurisatti centerből lőtt góljával zárult, így a záró felvonás előtt 12-10 volt ide.

A negyedik negyed az először eredményes Vályi közeli góljával indult, s úgy tűnt, végre sikerül leszakítani az ellenfelet. Gangl védése után Keszthelyi növelte négygólosra a különbséget, a házigazdák pedig láthatóan elfáradtak. Parkes hatodik, Inaba harmadik és Arima negyedik találatával háromgólosra csökkent ugyan a magyar előny, de a győzelem már nem forgott veszélyben. A hajrában még Gurisatti és Inaba is eredményes volt, a végeredményt pedig Szilágyi állította be egy megúszás végén.

A magyarok három forduló után két győzelemmel és egy döntetlennel állnak, a következő mérkőzésüket Kínával vívják vasárnap.

Női vízilabda, B csoport

Magyarország – Japán 17-13 (3-4, 4-3, 5-3, 5-3)
Gólszerzők: Parkes 6, Szilágyi 4, Keszthelyi 3, Gurisatti 3, Vályi 1, illetve Arima 4, Inaba 4, Hasida 2, Kudo 2, Kavagucsi 1

 

Egyesült Államok-Orosz Olimpiai Csapat 18-5 (5-1, 4-2, 6-1, 3-1)

 

A csoport állása:
1. Egyesült Államok 6 pont/4 mérkőzés
2. Magyarország 5/3
3. Orosz Olimpiai Csapat 3/3
4. Kína 2/3
5. Japán 0/3