„Sokszor otthon ordibáltam” – Milák Kristóf edzőjének sokat kellett tűrnie

Selmeci Attila még nem tudja, marad-e az olimpiai bajnok úszó mellett.

Augusztus végéig, szeptember elejéig eldől, hogy továbbra is Selmeci Attila marad-e Milák Kristóf edzője, ezt mondta az InfoRádiónak a 63 éves szakember.

Kapcsolódó
„Voltak olyan helyzetek, amikor Kristóf edzője azon volt, hogy bedobja a törölközőt”
Amikor tavaly kiderült, hogy elhalasztják az olimpiát, Milák Kristóf elvesztette a motivációját, most mégis olimpiai bajnokként térhetett haza, pedig a koronavírust is megszenvedte. Így látják Milákot azok, akik a legközelebbről követik a pályafutását. Vagyis az edzője és a szülei.

„Egy dolgot megtanultam Kristóf mellett, de ez egy ismert közmondás is: nem az a legény, aki a pofonokat adja, hanem aki állja. Hát én nagyon sokat álltam, és kellett tűrnöm Kristóf mellett, megmondom őszintén. Talán egyetlen versenyzőm sem volt, aki mellett ennyit kellett nyelnem, tettem ezt abban a hitben, hogy így tudunk eljutni Tokióig.

Ha nem nyelek ennyit, és nem vagyok ennyire türelmes vele, egészen biztos, hogy közösen nem tudtunk volna eljutni

– nyilatkozta az elmúlt hónapok, évek eseményeiről az úszóedző.

Milák 200 méteres pillangóúszásban olimpiai bajnok, 100 méteren ezüstérmes lett a tokiói olimpián.

Hozzátette, tudta, hogy tanítványával másképp kell bánni.

Sokszor otthon jött ki belőlem ez a feszültség, és otthon ordibáltam. De ez volt az egyedüli út ahhoz, hogy folytatni tudjuk a munkát.