Megviselte a kiutazás, de így is jól mutatkozott be az olimpia első magyarja

Úgy érezte, szét van esve, be is savasodott, de bejutott a negyeddöntőbe az evezős Pétervári-Molnár.
Kapcsolódó cikkek

A megnyitó napjának reggelén a magyarok is bemutatkoztak a tokiói olimpián: Pétervári-Molnár Bendegúz második lett az egypárevezősök első előfutamában, és ezzel bejutott a szám vasárnapi negyeddöntőjébe.

A Sea Forest Evezős Pályán – amely később a gyorsasági kajak-kenu küzdelmeinek is otthont ad majd – a reggeli időpont ellenére az elmúlt napokban tapasztalt párás meleg, oldalszél és a koronavírus-járvány következtében üres lelátó fogadta a résztvevőket.

A Budapest Evezős Egyesület 28 éves versenyzője – aki öt éve, Rióban 14. lett, és  másodszor vesz részt olimpián – egy-egy brazil, iraki, kuvaiti, cseh és norvég riválissal csapott össze pénteken, közülük utóbbi ígérkezett a legnagyobb ellenfélnek.

Kjetil Borch Rio de Janeiróban bronzérmet szerzett kétpárban, emellett kétszeres világbajnok, és a verseny során bizonyította is klasszisát. Már a rajt után az élre állt, és végül óriási előnnyel ért elsőként a célba.

A magyar evezős 500 méternél és 1000-nél is a harmadik helyen haladt brazil vetélytársa mögött, de aztán a hajrára beleerősített, és végül megelőzve a dél-amerikait, biztos másodikként végzett. A futamból az első három jutott tovább a legjobb 24 közé, a többiek reményfutamra kényszerülnek.

Nem volt rossz ez a pálya, bár kicsit jobban szét voltam esve, mint szoktam, jobban be is savasodtam. Ez amiatt van, hogy a szervezetem még nem teljesen állt át, a kiutazás eléggé megviselt. A negyeddöntőre jobban ki kell magam pihennem, de a továbbjutás biztosan megvolt, jól kontrolláltam a pályát

– mondta az MTI-nek a magyar sportoló.

Hozzátette: az oldalszél egy kicsit zavarta, főleg a rajtnál. „Az edzésekhez képest nem volt hullámos a víz, de a szél rosszabb volt, mint a korábbi napokban”.

Pétervári-Molnár – akinek a döntőbe jutás a célja – egyedül képviseli a magyar evezőssportot Tokióban.

eredmény, férfi egypár, előfutam:

1. Kjetil Borch (norvég) 6:54.46 p
2. Pétervári-Molnár Bendegúz 7:04.42
3. Luca Verthein Ferreira (brazil) 7:05.00