Olimpia 2021 – Friss hírek

180 centis, 74 kilót nyom és 28 éves az átlagos magyar olimpikon

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

180 centis, 74 kilót nyom és 28 éves az átlagos magyar olimpikon

Huszonhat sportágban, 175 magyarért izgulhatunk a napokon belül kezdődő 2021-es tokiói olimpián. Statisztika.

A magyar olimpiai csapat 93 nőből és 82 férfiból áll – nemrég a lista három fővel hosszabb volt, azonban időközben a szlalomkajakos Schmid Juliát hazaküldték, ugyanis nem oltatta be magát, a teniszező Babos Tímea pedig sérülés miatt nem tud részt venni a játékokon, így páros partnere Jani Réka sem indulhat Tokióban.

Az átlagos férfi versenyzőnk 186 centiméter magas, és 82 kilogramm a testsúlya, a nők esetében ez 12 centivel és 15 kilóval kevesebb. Előbbiek kicsivel több (0,8) olimpián vettek részt korábban, mint utóbbiak (0,7). A legtöbbön a tőröző Mohamed Aida szerepelt: az 1996-os atlantai ötkarikás játékoktól kezdve minden olimpián indult a most 45 éves sportoló. Négy úszónk pedig négy-négy olimpián vett részt eddig. Eredményeiket az alábbi grafikán foglaltuk össze.

Made with Flourish

Második ábránkon minden hatszög egy-egy sportolót jelöl, így összesen 175 található belőlük – ha föléjük viszi az egeret, a felugró ablakban látszanak a részletes adatai. Az ábra jobb alsó sarkában található panellel csoportosítani, színezni, illetve méretezni lehet a sokszögeket, így különböző bontásban is megnézhetők a versenyzők adatai. Ha például életkor alapján osztjuk csoportokba őket, kiderül, hogy a legfiatalabb induló a 16 éves Veres Laura (úszás), a legidősebb pedig a 47-et augusztus elején betöltő Fazekas Mária (asztalitenisz). A legtöbben a huszonöt évesek vannak (tizenkilencen).

A legtöbb küldöttünk (harmincnégy) úszik majd, vízilabdázni huszonhatan fognak, hiszen a férfi és a női válogatott is kvalifikált, kajak-kenuban, illetve kézilabdában (utóbbi esetben a tartalékokkal együtt) tizenheten versenyeznek.

Ha a legelső olimpiájuk alapján osztjuk szét a sportolókat, kiderül, hogy 60 százalékuknak ez lesz az első az életében. Öt éve Rióban harmincketten voltak ott az idei keretből, a 2012-es londonin tizenhatan, a pekingin tizenhárman, Athénban öten, míg az atlantain csak a már említett Mohamed Aida. Ugyanígy szortírozhatunk magasság, majd színezhetünk nem szerint, így megtudhatjuk, hogy a tizennyolc 170 centiméternél alacsonyabb sportoló között egyetlen férfi van, a 163 centis (a 65 kilogrammosok között induló) birkózó, Muszukajev Iszmail.

A legmagasabb indulóink 203 centisek, van köztük két vízilabdázó (Angyal Dániel és Vámos Márton), a harmadik az úszó Lobanovszkij Maxim. A legmagasabb nő a 195 centis Tóth Lili Anna akadályfutó.

Három olyan sportág van, ahol csak nők indulnak tőlünk (a férfi kézilabda-válogatottunk nem jutott ki, ahogy egyetlen férfi tornászunk sem, míg ritmikus sportgimnasztikában csak nők versenyeznek), és nyolc olyan, ahol csak férfiak (Babos Tímea visszalépése miatt ilyen a tenisz, továbbá éppen az íjászat és a karate is). A legtöbb versenyző (21) a Ferencvárosi Torna Clubhoz tartozik, tizenegy sportolót küld az UTE, illetve a BVSC, tízet a Honvéd.

Made with Flourish
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik