Olasz Anna negyedik lett, kikaptak a női kézisek, elődöntősök a kajak-kenusok – ez történt, amíg aludtunk

Kajak-kenusaink mind elődöntőbe verekedték be magukat, két reményfutamos továbbjutásnak is örülhettünk. Olasz Anna a nyíltvízi úszók között remekelt, a kézisek becsülettel helytálltak.

Úszás: Olasz Anna negyedik helyen ért célba a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyén. A magyar úszó 1:59:34.8-as idővel fejezte be a versenyét, amellyel négy másodpercre volt el a győztestől és kettőre a dobogótól. Így is jelentősen jobb helyezést ért el, mint a riói 14. helye, így érthető módon nagyon örült az eredménynek.

Kapcsolódó
Hajszálra a dobogótól: Olasz Anna negyedik lett nyíltvízi úszásban
Óriási csata volt a tíz kilométeres táv végén.

Atlétika: A férfiaknál Rivasz-Tóth Norbert a férfi gerelyhajítók selejtezőjében 77.76 métert dobott, amellyel kiesett a versenyből. Szűcs Valdó sokkal közelebb volt a továbbjutáshoz a 110 méteres gátfutás elődöntőjében, de sajnos 13.40-es idővel negyedikként zárt és nyolc századmásodperccel lemaradt a fináléról.

Kapcsolódó
Szűcs Valdó: Csalódott vagyok, nem ezért jöttem
A magyar gátfutó nyolc századmásodpercre volt a finálétól.

A nőknél Krizsán Xénia visszafogottan kezdte a hétpróbázók versenyét, száz méter gáton 13.58-as idővel nyolcadik lett a futamában, amivel 16. helyen állt összetettben, de a magasugrás nem sikerült jól. Az 1,71-et másodikra, az 1,74-et elsőre vitte, dez 1,77 méteres magasságon viszont már nem jutott át, így elmaradt 1,83-es egyéni csúcsától és 1,80-as idei legjobbjától is.

Kajak-Kenu: Minden kajak-kenus egységünk bejutott a csütörtöki elődöntőkbe. A női kajakosok 500 méteres mezőnyében Kozák Danuta és Csipes Tamara is magabiztos futamgyőzelemmel jutott elődöntőbe. A férfi K-1 200 méteren Tótka Sándor és Csizmadia Kolos szintén futamgyőzelemmel jutott tovább, K-2 1000 méteren pedig az egyesben friss olimpiai bajnok Kopasz Bálint Nádas Bencével megállíthatatlan volt és simán továbbjutott. Varga Ádám és Béke Kornél kettősének viszont reményfutamra volt szüksége, ám ebben a kanadai egység elleni nagy csatát nyerve jutott elődöntőbe a magyar duó. A női kenu egyeseknél is kellett a reményfutam 200 méteren, Takács Kincső még másodikként zárt a futamában, de Balla Virágnak ez nem sikerült, viszont a reményfutamot nagyon komoly hajrával megnyerte.

Kézilabda: A női válogatottunk remekül kezdte a meccset, végig egyenrangú partnere volt a bivalyerős norvéb csapatnak, de végül 26-22-re elveszítette a negyeddöntős mérkőzést.

Kapcsolódó
A hajrát nem bírta, elveszítette a Norvégia elleni negyeddöntőt a kéziválogatott
A magyar női kézilabda-válogatott nagyot küzdve, fordulatos mérkőzésen kapott ki 26-22-re Norvégiától a tokiói olimpia negyeddöntőjében. Pedig az utolsó tíz percnek még egálról vágtak neki a csapatok, de Lunde megbabonázta a lövőinket.

Mire számíthatunk még?