Tíz percet kapott a csomagolásra a hazaküldött magyar kajakos

Edzeni sem tud, hiszen hajóját és edzőfelszerelését is ott kellett hagynia.
Kapcsolódó cikkek

A Magyar Olimpiai Bizottság július 9-én hozta meg azt a döntést, hogy minden magyar olimpikonnak kötelező az oltás, ekkor a kajak-kenu szlalom szakágban kvótás Schmid Julia már napok óta Tokióban volt, így e-mailben értesítették, hogy Magyarországról szállítanak majd neki vakcinát az olimpiai faluba.

Kapcsolódó
A hiányzó oltás miatt hazaküldött kajakos úgy érzi, kényszerhelyzetbe hozta a MOB
Schmid Júlia nem oltásellenes, azt mondja, annak lett az áldozata, hogy a MOB utólag tette kötelezővé a vakcinát.

De mire megérkeztek az oltással, már mindössze 7 napja maradt a versenyig. Julia ott az olimpiai faluban, a hotelszobájában mérlegelte, hogy az oltás miatt 3 napig nem mozoghat majd, így kiesik az edzésből. Az esetleges mellékhatások, mint például az izomfájdalom vagy a levertség pedig rossz hatással lennének a teljesítményére.

A Blikknek azt mondta, hogy a MOB képviselői szombaton felkeresték a hotelban és azt mondták neki, vagy elfogadja a vakcinát, vagy mehet haza.

Az RTL Klubnak már hazaérkezése után nyilatkozott. elárulta, azt közölték vele a helyszínen, ha tíz perc alatt nem ér le a szálloda halljába, akkor törlik a repülőjegyét és magának kell intéznie a hazaútját.

Így hátrahagyva a hajóját és az edzőfelszerelését elindult haza. Azonban a mellérendelt edzője sem segített rajta, mert ő maradt és egy japán sportoló felkészülését segíti. Így Julia, ha akarna sem tudna edzeni legalább egy hónapig.

Ez a döntés nem rajtam múlt, és egyáltalán nem is értem az egészet. Ráadásul elég nehéz azt is kezelnem, ahogy bántak velem, miután nem kértem az oltást. Senki semmit nem mondott, csak elküldték a repülőjegyem.

Az eset után a 24.hu megkereste a Magyar Olimpia Bizottságot és a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget is, de nem akartak semmit hozzátenni a korábbi közleményhez.