A megnyitóünnepséget ugyan pénteken tartják, de szerda óta mennek a versenyek a tokiói olimpián, és már a magyaroknak is szurkolhattunk:
- Pétervári-Molnár Bendegúz második lett az egypárevezősök előfutamában, amivel bejutott a hétfői negyeddöntőbe,
- az íjász Balogh Mátyásnak pedig elmondása szerint a sok kamera, a meleg és a szél is betett, de összességben elégedetten értékelte, hogy a 61. helyen végzett a rangsorolón, és majd az olimpiai és világbajnok Kim Vu Dzsinnel találkozik az első fordulóban.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Nagy szó ez, hogy az eredményekről írhatunk, mert elég lehangoló hírek kísérik a tokiói játékokat. Már az első érkezők között voltak koronavírusosak, és száz felett jár a játékokhoz köthető pozitív tesztek száma. Egy hónapja pedig napról napra emelkedik a szigetországban a megbetegedések száma. A külföldi nézők után a japán szurkolók előtt is becsukták a kapukat, így már biztosan minden idők leghangulattalanabb olimpiáját kapjuk meg.
Egy ugandai súlyemelő napokig azzal irányította a figyelmet Japánra, hogy elszökött, nem akart ugyanis hazatérni – őt azóta megtalálták és feltették egy hazája felé tartó gépre. Volt már hír arról, hogy a megnyitó egyik próbáján az olimpiai stadionban megerőszakoltak egy nőt, a nyitányt rendező Kobajasi Kentarót pedig kirúgták, mert korábban a holokauszttal viccelődött.
Elég meredek nyilatkozat, de arra mindenesetre jó volt, hogy a napokban útnak indulóknak adott egy kis versenydrukkot, egy kilenc-tízórás repülőút kezdetén azért biztosan többekben felmerült, hogy mi van akkor, ha a leszálláskor közlik, idén is elmarad a 2020-as olimpia.
Erre csak ráerősített, amikor a gépem Amszterdamból megérkezett a Haneda reptérre, tele a többi közt holland, kubai, ecuadori, cseh sportolóval, és a stewardessek közölték a pakolni kezdő utasokkal, hogy a szervezők azt üzenik: mindenki üljön vissza a helyére. Végül nem fordították vissza a járatot, csak arról volt szó, hogy szakaszosan lehetett elhagyni a gépet:
- voltak a továbbutazók,
- a Japánba, de nem az olimpiára érkezők,
- valamint azok, akik a játékok miatt keltek útra.
Egy ideje már hallani lehetett horrorsztorikat arról, ahogyan az emberek csordába rendeződve vonulnak, és akár hét órát is a reptéren vesztegelnek, mire beengedik őket az országba. Ami az ellenőrzés lassúságát illeti: igazak a hírek.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="894" width="1253" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A mi esetünkben talán a kora reggeli érkezés is közrejátszott abban, hogy nagy tömeg nem alakult ki, megfelelő távolságban lerakott székeken kellett kivárni a sorunkat, ekkor volt idő arra is, hogy akinek volt elmaradása a kitöltött papírok terén, az bepótolja. Eleve 96 órán belüli két negatív PCR-eredmény (az egyik 72 órán belüli) kell ahhoz, hogy elindulhassunk, de mellé rengeteg papírmunka is társul, leginkább akkor, ha a japán kormány nem bólintott még rá az adott sportoló/sportvezető/újságíró/stb. egy hónapja leadott aktivitási tervére.
Ebben az a vicces, hogy sokszor csak az indulás napján jött a visszaigazolás, azaz teljesen feleslegesen kell ilyenkor kitöltetni és kinyomtatni egy köteg papírt. Mellé még többféle applikációt is aktiválni kell, de ezek közül van olyan, ami eleve csak Japánban működik – ilyen az úgynevezett Cocoa is, ami az ország kontaktkövető alkalmazása, és kötelező a használata, miután az oltást nem tették kötelezővé a szervezők, nem úgy a MOB, amiből lett egy kisebb botrány is.
Ugyanakkor olyan, meglehetősen szokatlan helyzetben is találhatja magát az ember, hogy félrevonulva
mert a résztvevők szerencséjére a rengeteg tesztelést így végzik, nem az orrlyukakból és garatból levett mintával. Sokak szerint undorító lehet, de az biztos, hogy emberbarátibb.
Mindez a hercehurca tényleg sokáig tart, van olyan papír, amit a repülőtéren adnak a kezünkbe, ahonnan sehová se mehetünk, mégis legalább három különböző ponton vizsgálják meg alaposan a cetlit. Talán emiatt került az ember abba az állapotba, amikor már az jelenti a szórakozást, hogy a váróban egymásra mutogatva próbáljuk meg kitalálni, épp kinek a nevével gyűlt meg a baja japán segítőnknek.
Ugyan a mások által emlegetett hétórás várakozás nem jött össze, de a leszállás után bő négy órába azért így is beletelt, míg egy Tokióba tartó buszra felszállhattunk – nálunk ezt is sikerült jól menedzselni, de több kollégától is hallottam már mindenféle heringpartikról, ami ilyen óvintézkedések mellett azért meglehetősen furcsán hat.
Ez a kis kellemetlenség azonban eltörpül amellett, amikor egy évek óta készülő sportoló (ahogy a britek világelső skeetlövője) az indulás előtt, vagy már Japánban produkál pozitív koronavírustesztet, erre több példát is hallhattunk az elmúlt napokban. Nekik egy álmuk foszlott szerte, ahhoz képest pár óra a reptéri váróban, a sokszor betarthatatlannak és ésszerűtlennek tűnő szabályokat hozó, de amúgy rendkívül segítőkész japánok társaságában tényleg semmiség.