Újabb éremeső a víz közelében – ez történt a magyarokkal az olimpia 13. napján

Ha valaki csak reggel hat órakor ébredt, le is maradt a magyar érmekről: kajak-kenuban Tótka Sándor arany-, Csipes Tamara pedig ezüstérmet nyert, a nyílt vízi úszó Rasovszky Kristóf pedig ugyancsak második lett a tokiói olimpia csütörtöki versenynapján.

Magyar szempontból fantasztikusan indult a nap, a nyílt vízi úszók éjfél előtt elrajtolt 10 kilométeres számában a világbajnoki címvédő, Florian Wellbrock mögött Rasovszky Kristóf ezüstérmes lett.

Kapcsolódó
Így szerzett történelmi ezüstérmet Rasovszky Kristóf
A nyíltvízi úszók között ő az első magyar férfi, aki érmes lett egy olimpián. Mutatjuk, hogyan úszott ebben a kőkemény számban.

Kajak-kenuban Tótka Sándor győzött, Csizmadia Kolos negyedik lett K1 200 méteren. Csipes Tamara ezüstérmes lett 500 méteren, a címvédő Kozák Danuta negyedikként zárt. A Nádas Bence, Kopasz Bálint duó 1000 méteren negyedikként zárt.

Ugyanebben a számban a Béke Kornél, Varga Ádám egység B döntős volt, összesítésben a tizenkettedik lett. Női C-1 200 méteren Balla Virág és Takács Kincső is B döntőzött, Balla 9., Takács a 14. lett összesítésben.

Kapcsolódó
„Mondtuk a fiammal, hogy Tótka akár aranyat is nyerhet”
Mi a kajakos Tótka Sándor győzelmének titka? Párhuzamba hozható-e Kozák Danuta olimpiai teljesítménye Hosszú Katinkáéval? Olimpiai kibeszélő.

Vízilabdában a női válogatott úgy kapott ki 8-6-ra, hogy a spanyolok többször is vezettek négy góllal, mi viszont – bár volt rá több lehetőség is – sohasem tudtunk kettőnél közelebb kerülni. A bronzmérkőzésen az oroszok lesznek az ellenfelek.

Kapcsolódó
Idegőrlő meccsen vereség, a bronzért csatázhat tovább a női pólóválogatott
Bíró Attila csapatának nem mentek a támadások, de még szerezhet érmet Tokióban.

Az öttusaverseny a körvívással kezdődött, a férfiaknál Marosi Ádám 220 pontjával a 10., Kasza Róbert 190 ponttal a 27. helyen zárt. A nőknél Gulyás Michelle és Kovács Sarolta egyaránt 20/15-ös mérleggel zárta a vívást és holtversenyben a hatodik helyről várja a folytatást.

A hétpróbázó Krizsán Xénia magához képest visszafogottan teljesített az első öt számban, aztán jó gerelyhajításával a 15. helyre lépett fel, majd 800-on nagyszerűen teljesített, végül a 13. helyen zárt.

Akit érdekel a többi hír, csemegézhet a csütörtöki hírfolyamunkból:

Kapcsolódó