Újabb pofont kapott a kéziválogatott, Kapás nagyot úszott – ez történt az olimpia hatodik napján

A férfi pólócsapat 22 góllal nyert, Cseh László újabb napot nyert a döntőbe jutásával.

Akadt már olyan nap az idei olimpia történetében, amikor a legjobb magyar eredményt egy negyedik hely jelentette, így történt csütörtökön is, amikor úszásban Kapás Boglárka végzett ebben a pozícióban 200 pillangón. Kapás később Jakabos Zsuzsannával, Veres Laurával és Késely Ajnával a 4×200 méteres gyorsváltóval hetedik lett, míg Németh Nándor 100 méter gyorson nyolcadik.

Kapcsolódó
Milák ugyanolyan laza volt, mint legnagyobb vetélytársa
100 pillangón Szabó Szebasztiánnal együtt döntős, csakúgy, mint Burián Kata 200 háton.

A visszavonulás előtt álló Cseh László nyolcadik idővel jutott döntőbe 200 méter vegyesen, míg 200 méter háton Telegdy Ádám negyedik idővel finalista.

Ami az előfutamokat illeti, úszóink közül hárman harcolták ki a továbbjutást: Milák Kristóf és Szabó Szebasztián 100 pillangón, Burián Kata pedig 200 háton ment tovább (a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka csupán a 20. lett). Késely Ajnának nem jött össze a döntő 800 gyorson, összesítésben a 13. helyen végzett, míg a Kovács Benedek, Halmai Petra, Márton Richárd, Gyurinovics Fanni összetételű 4×100 méteres vegyes vegyesváltó a 15. helyen zárt.

A tornászok női egyéni összetett döntőjében Kovács Zsófia a 14. helyen zárt, ez a legjobb magyar összetett eredmény 1992 óta (a barcelonai olimpián Ónodi Henrietta a 8., Molnár Andrea a 15. helyen végzett).

Kapcsolódó
Biles nélkül folytatódott az amerikai tornaálom, Kovács Zsófia 14. lett
Ez a legjobb magyar összetett eredmény az 1992-es barcelonai olimpia óta.

A Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed Aida összeállítású női tőr csapat hetedik lett, Mohamed a helyosztón pástra lépett, ezzel magyar rekorderként hetedik olimpiáján szerepelt.

Majdnem lehozta mérkőzését kapott gól nélkül a magyar vízilabda-válogatott, amely apapírformát érvényesítve 23-1-re legyőzte a dél-afrikaiakat.

A női kézilabdázók gyenge játékkal 38-31-re kikaptak az Orosz Olimpiai Csapattól, és három fordulót követően nincs pontjuk, és messze kerültek a negyeddöntőtől.

Kapcsolódó
Átszaladtak az oroszok is a magyar női kézilabda-válogatotton
Ezúttal a címvédő ellen szenvedett, harmadik meccsét is elveszítette a csapat.

Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban az elődöntős futamában ötödik lett, ami után pénteken a B döntőben (7-12. hely) szerepelhet.

A cselgáncsozó Cirjenics Miklós 100 kilogrammos súlycsoportban a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett.

A női sportpisztolyos Major Veronika a 42. a pontlövészet után, az alapverseny felénél.

A szörfös Cholnoky Sára 25. helyen zárt.

Finndingiben Berecz Zsombor a harmadik helyre csúszott vissza a hatodik futamot követően. Érdi Mária (Laser Radial) 15., Vadnai Benjamin (Laser Standard) 18. nyolc futamot követően.

Aki szívesen végigpörgetné a nap összes fontos eseményét, annak ajánljuk napi hírfolyamunkat.

Kapcsolódó