Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Átszaladtak az oroszok is a magyar női kézilabda-válogatotton

Martin BERNETTI / AFP
Martin BERNETTI / AFP
Franciaország és Brazília után az oroszok ellen is vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott az olimpia B csoportjáéban, a címvédő hét góllal nyert, és első győzelmének örülhetett Tokióban.

Optimizmusban nem volt hiány az oroszoknál az olimpia női kézilabdatornája előtt, Szergej Siskarjov elnök úgy fogalmazott másfél hete, hogy a kezdőcsapat a világ top három válogatottja közé tartozik és az erős kispad, illetve a tapasztalat alapján meglehet a címvédés.

Kapcsolódó
„Szucsánszki válla kiugrott, ő is megy haza”
Elek Gábor értetlenül áll még mindig a kéziválogatott védekezése előtt.

Ezek után a csapat az első mérkőzésen 24-24-es döntetlent játszott a brazilokkal, majd kedden KO-vereséget szenvedett a svédektől (24-36). De legalább volt egy pontja, nem úgy, mint a magyar csapatnak, amely előbb 30-29-re kikapott a franciáktól, majd 33-27-re a braziloktól.

A csütörtök mérkőzés tétje az volt, hogy a győztes nagy lépés tesz a továbbjutás felé.

Szucsánszki és Zácsik góljaival 2-1-nél vezettünk először és utoljára, az első mélyütést három és fél perc után ez elképesztő gól adta meg: Vjahirjeva passzát a beállós nem érte el, Bíró viszont benézte (2-3).

A támadójátékunk nem volt az igaz, bár Zácsik keze néhányszor elsült, védekezésben viszont hiába akartunk, mindenről lekéstünk, rendszerint rosszul váltottunk, így kapusaink elég kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

Az oroszok pedig úgy is könnyedén húztak el, ha kétszer a tuti üres kaput is elhibázták – pontosabban addig totojáztak, amíg a visszafutó Bíró védeni tudott.

A 14. percben már 10-6-ra vezettek az oroszok, Elek Gábor ki is kérte első idejét.

Gyere már egyet ütközni!

– jött a tanács a védőknek, de ez sem vált be.

18 perc sem telt el, amikor mínusz ötnél (8-13) Elek ismét időt kért, de csak önmagát tudta ismételni, hogy ez így kevés lesz.

Az oroszok az első félidőben háromszor is vezettek héttel, így a félidei 17-22 kifejezetten szép helytállásnak tűnt.

Egy játékost azonban elveszítettünk, Szucsánszki ugyanis megsérült – Kovacsics elvesztése után így már csak egy irányító, Vámos áll a stáb rendelkezésére.

A második félidőt egy 5+1-es védekezéssel nyitotta a válogatott, Makejeva gólja után jött a hatosfal, azt Dmitrijeva lőtte szét (17-24). Maradt a tanácstalanság, és ugyan Lukácsnak és Zácsiknak voltak felvillanásai, de öt gólnál közelebb mindössze egyszer sikerült kerülni, 25-29-nél.

A vége 38-31 lett az oroszoknak, a magyar válogatott legközelebb szombaton Spanyolország ellen lép pályára.

Kézilabda, nők, B csoport, 3. forduló:

Magyarország-Orosz Olimpiai Csapat 31-38 (17-22)
gól:
Dmitrijeva 7, Ilina 6/5, Managarova 4, Vjahireva 4, Szkorobogacsenko 4, Szen 4, Makejeva 3, Gorskova 3, Bobrovnyikova 2, Vedehina 1, illetve Klujber 9/7, Szöllősi-Zácsik 5, Vámos 5/1, Lukács 4, Háfra 3, Szucsánszki 1, Schatzl 1, Márton 1, Bordás 1, Tomori 1

További eredmények
Svédország – Franciaország 28-28 (16-17)
Spanyolország – Brazília 27-23 (13-13)

 

A csoport állása:
1. Svédország 5 pont
2. Spanyolország 4
3. Brazília 3 (80-78)
4. Franciaország 3 (83-85)
5. Orosz Olimpiai Csapat 3 (86-91)
6. Magyarország 0

 

A csoport:
Dél-Korea – Japán 27-24 (12-11)
Norvégia – Montenegró 35-23 (13-13)
Hollandia – Angola 37-28 (17-15)

 

A csoport állása:
1. Norvégia 6 pont (104-71)
2. Hollandia 6 (112-85)
3. Dél-Korea 2 (90-106)
4. Japán 2 (74-85)
5. Montenegró 2 (82-86)
6. Angola 0

Harmadik meccsét is elvesztette a kéziválogatott

Harmadik mérkőzését is elvesztette az olimpián a női kézilabda-válogatott, amely 38-31-re kapott ki az orosz olimpiai csapattól.

2-1-re még vezettünk, aztán az oroszok fokozatosan belelendültek, és a félidőben már öt góllal álltak jobban. A második félidőben sem változott a játék képe, az oroszok rendre betaláltak, ezt jól jelzi a 38 bekapott gól.

A pont nélkül álló magyar csapat szombaton Spanyolország ellen folytatja. És minden bizonnyal Szucsánszki Zita nélkül, aki Elek Gábor elmondása alapján vállsérülést szenvedett.

29:36

Négy perc a végéig. Nem kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, hogy ez a meccs elment. De igazából egy percig nem tűnt úgy, hogy ez meglehet.

Üres kapura sem megy

Elek Gábor nehezen hiszi el amit lát, üres kapura is kapufát dobtunk. Ők viszont lőnek egyet, ezzel megint hét gól a különbség.

27:33

Klujber viszont már a kilencedik gólját lövi, de előrébb nem tudunk jutni, mert az oroszok is bedobnak egy hetest.

26:31

Bíró szép védése után nem tudunk gólt dobni, ők viszont igen. Háfra nagy góljával megint öt van közte.

25:29

Márton Gréta emberhátrányból lő gólt, de előtte már kaptunk is egyet. Klujber újabb góljával viszont feljövünk négyre.

23:28

Zácsik emberelőnyből lő gólt, de nem sokáig játszhatunk többen, Tomorit is leküldik két percre. Hetest is kaptak az oroszok, Iljina belőtte. Vámostól jött a válasz, így a második félidő 10. percében 23:28.

21:27

A védekezésben nem teljesítenek túl jól a csapatok, egymás után jönnek a gólok, Tomori is dobott egyet. De folyamatosan kapunk is, így nehéz lesz közelebb kerülni hozzájuk.

19:24

Lukács és Zácsik is betalált, de kaptunk is közte egyet, úgyhogy visszaállt az ötgólos különbség.

15:21

Feljövünk ötre egy jól helyezett hetessel, de emberhátrányból is gólt tudnak dobni az oroszok.

13:19

Zácsik Szandra szépen betört, és meglőtte a harmadik gólját a meccsen. De az orosz beálló senkitől sem zavartatva betalál, majd indításból rátesznek még egyet. Egy újabb átlövésgóllal pedig már hét van közte.

11:16

Az oroszok kihagytak egy ziccert, Lukács viszont lőtt egy szép gólt, de Dmitrieva meglövi negyedik gólját is. Úgyhogy marad az öt gól különbség.

10:15

Itt is, ott is újabb hetes és kiállítás. Mindenki belőtte a sajátját, így 10:15.

Már hat van közte

Elek Gábor ezért megint időt kér.

A visszafutás iszonyatos és vigyük be a ziccereket

– szól az edzői utasítás, de nem lövünk, hanem kapunk még egyet.

8:12

Kettőt kaptunk emberhátrányban, visszaállt a négygólos különbség.

8:10

Vámos Petra szépít, de ismét emberhátrányban kell játszanunk. Ennek ellenére Schatzl szélről betalál, 8:10.

6:10

Jönnek az átlövések, Bíró folyamatosan kiszolgáltatott helyzetben van.

Gyere már egyet ütközni

– mondja Elek Gábor az időkérésnél.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik