Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Hosszú Katinka kiesett, Mohamed Aida rekorder lett, a kézis lányok újra kikaptak – csütörtöki hírfolyam az olimpiáról

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor
  • A tokiói olimpia 6. versenynapját a férfi pólósok kezdték, akik Dél-Afrika ellen szálltak vízbe, és 23-1-re nyertek.
  • Az úszóknál Kapás Boglárka 200 pillangón a negyedik helyen végzett, Németh Nándor 100 gyorson nyolcadik lett. A harmadik döntősünk a 4×200-as gyorsváltó volt, amely heteddiként zárt.. Telegdy Ádám a negyedik legjobb idővel fináléba jutott 200 háton, Cseh László pedig élete utolsó futamát a 200 vegyes döntőjében teljesíti majd.
  • A vívóknál a női tőrcsapat kikapott az olaszoktól, majd az első helyosztón Kanada ellen is, végül Egyiptom legyőzésével 7. lett. Az utolsó meccsen szerepet kapott Mohamed Aida is, akinek beválogatása ellen nyílt levélben tiltakoztak a csapattársai.
  • Evezésben Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban az elődöntőben szerepelt, ahol ötödik lett, így pénteken a B döntőben evez majd.
  • A cselgáncsozók 100 kilós kategóriájában Cirjenics Miklós lett ellenféllel kezdett volna, de Jevgenijs Borodavko nem állt ki a meccsre. A 16 között a világbajnoki ezüst- és bronzérmes orosz Nyijaz Iljaszov ipponnal verte Cirjenicset, akinek ezzel véget ért a verseny.
  • Folytatták  vitorlázóink is, akik közül Berecz Zsombor áll a legjobban: csütörtökön előbb a hatodik, majd a hetedik helyen ért célba, ezzel egyet visszacsúszott szerdai pozíciójához képest, és jelenleg harmadik.
  • A női kézilabdázók gyenge játékkal 38-31-re kikaptak az Orosz Olimpiai Csapattól, és három fordulót követően nincs pontjuk.
  • A tornászok női egyéni összetett döntőjében Kovács Zsófia a 14. helyen zárt.

Vízilabda, Egyesült Államok – Magyarország, első negyed: 1-2

Lassan, kicsit álmoskásan kezdődött a mérkőzés, de lényeg, Mezei Tamás góljával hamar, már az első percben megnyugtatta a csapatot. Három percig nem sok minden történt, majd Alex Bowen távoli lövéssel egalizált. Pásztor a hetedik percben állította be a negyed végeredményét. Vezetünk, ez a lényeg.

Vízilabda, A csoport, 4. forduló

Egyesült Államok–Magyarország 1–2

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Wolf – Hooper, Vavic, Obert, Daube, Cupido, Hallock, Woodhead, Bowen, Stevenson, Smith, Irving.
Szövetségi kapitány: Vanja Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Manhercz, Erdélyi, Varga Dénes, Mezei, Vámos, Jansik Sz., Angyal D., Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Bencic két teniszdöntőt is vívhat

A svájci Belinda Bencic az egyéni után a női párosok versenyében is döntőbe jutott a tokiói olimpia tenisztornáján.

24 éves játékos Viktorija Golubic partnereként az elődöntőben két játszmában, 7:5, 6:3-ra győzött a brazil Laura Pigossi és Luisa Stefani ellen.

A fináléban Bencicre és társára cseh duó vár: az idei Roland Garros-bajnok Barbora Krejcikova és Katerina Siniakova döntő rövidítésben, 6:3, 3:6, 10-6-ra múlta felül az orosz Veronika Kugyermetovát és társát, a Rióban győztes Jelena Vesznyinát.

Bencic az egyes döntőjében is cseh riválissal, Marketa Vondrousovával találkozik.

A férfi páros küzdelmek aranyérme biztos, hogy Horvátországba kerül, a finálét ugyanis Marin Cilic és Ivan Dodig vívja honfitársai, Nikola Mektic és Mate Pavic ellen.

Bocsánatot kért egymástól a román sportminiszter és az ezüstérmes vívó

Kölcsönösen bocsánatot kért egymástól csütörtökön Novák Eduárd romániai sportminiszter és Ana Maria Popescu olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó azt követően, hogy a miniszter szerencsétlen kijelentést tett a sportolóval kapcsolatban, a sportoló pedig elutasította a kézfogást a miniszterrel, írta az MTI.

A romániai sajtóban tág teret kapott, hogy a múlt hét végén olimpiai ezüstérmet nyerő Popescu több finanszírozást kért a román sportnak, a kijelentésével szembesített miniszter pedig az gratuláló mondatai mellett azt is kijelentette, hogy a vívó akkor sem nyerhette volna meg az aranyérmet, ha a vívószövetség ötmillió lejjel több támogatást kapott volna.

E kijelentés következménye volt, hogy a Bukarestbe kedden hazaérkező Popescu a repülőtéren elutasította, hogy kezet fogjon a miniszterrel, és sértődöttségének akkor is hangot adott, amikor a mikrofontól a miniszterhez is szólt.

„Azt hittem, hogy az ötmillió lejes csekkel fog várni, de nem baj. Van még időnk, hogy ideadja, és hogy megépítsük a csarnokot a gyermekeknek” – nyilatkozta.

Közben a román sajtó azokat a képsorokat is közzétette, amelyeken látszik, hogy Popescu elutasítja a kézfogást a miniszterrel.

Novák Eduárd egy a közszolgálati televízió csütörtöki adásában sajnálatának adott hangot a történtek miatt. Hozzátette: félreértették a szavait.

„Ha én nem értem egy olyan sportoló áldozatvállalását, aki az ötödik olimpiáján vesz részt, akkor senki sem értheti. Én is az ötödik paralimpiára készülök, és tudom, hogy mennyit kell ezért dolgozni” – jelentette ki a miniszter, aki Románia egyetlen paralimpiai bajnoka, kerékpározóként Londonban szerzett aranyérmet.

A miniszter azt is megjegyezte, nem neheztel a sportolóra, neki tárcavezetőként az a feladata, hogy képviselje a román sportot, még akkor is, ha közben átkozzák és támadják.

Popescu az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében kért elnézést a minisztertől, amiért udvariatlanul elutasította a feléje nyújtott kezet. Hozzátette: az ezüstérem megnyerése utáni segélykiáltásával azt próbálta elérni, hogy a mögötte jövő gyerekek jobb esélyekkel érhessék el a maximális potenciáljukat, mint neki volt erre lehetősége.

„Én valóban azt kívánom Novák Eduárd sportolónak, hogy aranyéremmel térjen haza a tokiói paralimpiáról” – zárta bejegyzését Popescu.

Feltámadtak a franciák a svédek ellen

A magyarokkal azonos csoportban szereplő francia és svéd válogatott 28-28-as döntetlent játszott a tokiói olimpia női kézilabdatornájának csütörtöki játéknapján.

A végig kiélezett összecsapáson a franciák időntúli hétméteressel megszerezhették volna a győzelmet, de Grace Zaadi hibázott.

Női kézilabda, 3. forduló

B csoport:
Svédország – Franciaország 28-28 (16-17)
Orosz Olimpiai Csapat – Magyarország 38-31 (22-17)
Spanyolország – Brazília 27-23 (13-13)

 

A csoport állása:
1. Svédország 5 pont
2. Spanyolország 4
3. Brazília 3 (80-78)
4. Franciaország 3 (83-85)
5. Orosz Olimpiai Csapat 3 (86-91)
6. Magyarország 0

 

A csoport:
Dél-Korea – Japán 27-24 (12-11)
Norvégia – Montenegró 35-23 (13-13)
Hollandia – Angola 37-28 (17-15)

 

A csoport állása:
1. Norvégia 6 pont (104-71)
2. Hollandia 6 (112-85)
3. Dél-Korea 2 (90-106)
4. Japán 2 (74-85)
5. Montenegró 2 (82-86)
6. Angola 0

Csen Meng nyerte a női egyest asztaliteniszben

A kínai Csen Meng honfitársát legyőzve megnyerte a női asztaliteniszezők egyéni versenyét. A 27 éves játékos a kínai házidöntőben 4-2-re győzte le Szun Jing-söt.

A bronzérmet a hétfőn a vegyes párosban olimpiai bajnok japán Ito Mima szerezte meg.

Asztalitenisz, női egyes

Döntő:
Csen Meng (kínai) – Szun Jing-sö (kínai) 4-2 (-9, 6, 4, -5, 4, 9)

 

A 3. helyért:
Ito Mima (japán) – Jü Meng-jü (hongkongi) 4-1 (-6, 8, 7, 7, 6)

Kovács Zsófia: A mostani teljesítményem megmutatta, hogy miben kell fejlődni

A tornász Kovács Zsófia a 14. helyen végzett az egyéni összetett döntőjében a tokiói olimpián. A győzelmet az amerikai Sunisa Lee szerezte meg a brazil Rebeca Andrade és az orosz Angelina Melnyikova előtt.

Kapcsolódó
Biles nélkül folytatódott az amerikai tornaálom, Kovács Zsófia 14. lett
Ez a legjobb magyar összetett eredmény az 1992-es barcelonai olimpia óta.

„Összességében elégedett vagyok a selejtezővel és a döntővel is” – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Zsófia, aki kiemelte, a fináléban egyedül a gerendán a rontást sajnálja, ami egy figyelmetlenségből eredt.

„Az bosszantó, mert ezt az elemet nem szoktam elrontani, így egy pontot vesztettem, ami sokat dobott volna az összetett helyezésen” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a selejtezőben a felemáskorláton elkövetett hibát sajnálja, mert így csak harmadik számú tartalék a fináléra.

Az egész olimpiát tekintve viszont nagyon jól éreztem magam, mind az edzéseken, mind a versenyen. Amint mondtam, kisebb-nagyobb hibák voltak, de mindent megtettem a felkészülés során. A mostani teljesítményem megmutatta, hogy miben kell fejlődni, jó rálátást jelent a szereplésemre

– fogalmazott.

Elek: Ennyi kapott góllal nem lehet tisztességes vereséget szenvedni

A magyar válogatott 38-31-re kikapott az orosz csapattól a tokiói olimpia női kézilabdatornájának harmadik fordulójában, ráadásul Kovacsics Anikó után újabb irányítót veszített, ugyanis Szucsánszki Zita is megsérült. Elek Gábor szerint iszonyatosan sújt most bennünket minden.

Kapcsolódó
„Szucsánszki válla kiugrott, ő is megy haza”
Elek Gábor értetlenül áll még mindig a kéziválogatott védekezése előtt.

Hosszú Katinka bevallotta, miért nem ment neki az olimpián

A csütörtöki úszóprogramban Hosszú Katinkáért a 200 hát harmadik előfutamában szoríthattunk. A háromszoros olimpiai bajnoknő harmadik helyen fordult száz méter után, végül 2:12,84 es idővel hatodik helyen csapott célba. A kínai Peng 2: 09.03-al nyerte a futamot.

Hosszú Katinka ideje a 20. helyre volt elegendő, ami azt jelentette, nem jutott be a középdöntőbe. Mivel ez volt az utolsó versenyszáma, számára befejeződött a tokiói olimpia.

Hosszú úszása után három mondatba sűrítve elmondta, mi hibádzott a felkészülésében.

„Odaálltam, nekimentem, de ez valóban már csak szenvedés volt. Egyértelmű, hogy az egész felkészülésemből az hiányzik, ami korábban a kulcs volt: a versenyzés. Én erre álltam be hosszú évek óta, és hiába próbáltuk ezt mással helyettesíteni, egyszerűen nem sikerült úgy. A gyorsasági állóképességet mindig a versenyeken szereztem meg, és az most megállapítható, hogy ez most nincs meg: akárhogy is variáltam az úszásokat, a vége ugyanaz lett. Most tartok egy kis szünetet, végigveszem, mi miért történt, aztán az ISL-szezonban visszatérek a medencébe.”

–- fogalmazott Hosszú, aki így 400 méter vegyesen ötödik, 200 méter vegyesen hetedik lett a tokiói olimpián, míg a 200 méter pillangótól visszalépett.

Egy nappal korábban a 24.hu így szinte szó szerint ugyanezt írta, amikor elemezte Hosszú Katinka tokiói teljesítményét:

Kapcsolódó
Hosszú Katinkától elvette az élet a drogját: a versenyzést
Megpróbáljuk elmagyarázni, miért nem azt a versenyzőt látjuk, aki rutinszerűen veri el méterekkel a világot.

Ugyanebben a számban Burián Katalin viszont 2:09,10-es idővel 8. helyen bejutott az elődöntőbe.

Egyáltalán nem úsztam erősen, így nem is fáradt el se a kezem, se a lábam. Tudtam energiát spórolni a péntek délelőtti elődöntőre, amire szükség is lesz. Most már két éve készülünk arra, hogy reggel kell tudni erősebben úszni, de a szervezet nem úgy van kitalálva, hogy ilyenkor legyen képes a legjobb teljesítményre. Nem véletlen, hogy még a világsztárok 90 százaléka is gyengébb időt ér el reggel

– értékelt úszását Burián.

Hosszú Katinka elbúcsúzott az olimpiától

A csütörtöki úszóprogramban Hosszú Katinkáért a 200 hát harmadik előfutamában szoríthattunk. A háromszoros olimpiai bajnoknő harmadik helyen fordult száz méter után, végül 2:12,84 es idővel hatodik helyen csapott célba. A kínai Peng 2: 09.03-al nyerte a futamot.

Hosszú Katinka ideje a 20. helyre volt elegendő, ami azt jelentette, nem jutott be a középdöntőbe. Mivel ez volt az utolsó versenyszáma, számára befejeződött a tokiói olimpia.

Az utolsó, 4. 200 hát előfutamban Burian Kata fő számában is bemutatkozhatott. Első száz után 1:02,84-el a hatodik helyen fordult, majd a második százon is szépen tartotta magát, sőt, egyre feljebb kapaszkodott, és a világlasszisok mellett és 2:09,10 es idővel holtversenyben a harmadik helyen csapott célba.

Kapcsolódó
Burián Kata: Nemcsak engem, de a sportot is meggyalázták
A 2016-os riói olimpia előtt váratlanul, és mint kiderült jogtalanul kitették az olimpiai csapatból, aminek hatására éveken keresztül vívódott, magában kereste a hibát, depressziós lett. Interjú az olimpiára készülő Burián Katával.

Burián Kata 8. helyen, az ausztrál Emily Seebohmmal azonos idővel jutott tovább a középdöntőbe. A 200 hát középdöntőjére pénteken, a döntőre szombaton kerül sor.

Késely Ajna nem jutott döntőbe 800 gyorson

Késely Ajna összesítésben a 13. helyen végzett csütörtökön 800 méter gyorson, így nem jutott döntőbe a tokiói olimpia úszóversenyén. A Kőbánya SC 19 éves versenyzője egyéni legjobbjától (8:22.01) elmaradva, 8:26.20 perces idővel ért célba.

Késely a tokiói olimpián 1500 méter gyorson a 9., 400 méter gyorson pedig a 10. volt, valamint tagja volt a hetedik helyezett 4×200 méteres magyar női gyorsváltónak.

Milák Kristóf bejelzett a világlasszis Caeleb Dresselnek

A férfi 100 méteres pillangóúszás előfutamaiban két magyarért szoríthattunk. Milák Kristóf 50,62-vel nyerte a 7. futamot, míg ugyanitt Szabó Szebastian 51.67-et úszott.

Mindketten a középdöntőbe jutottak. 200 pillangón újdonsült olimpiai bajnokunk ráadásul a szám extraklasszisa, 2017, Budapest világbajnoka, Caeleb Dressel mögött második idővel kvalifikálta magát.

Az amerikai 50,39-et repesztett, és ez a 21 század nem tűnik leküzdhetetlen távolságnak. Avagy mondhatjuk, jelen állás szerint úgy tűnik, Milák 100 pillangón is bejelentkezett egy éremért.

Szabó 14. helyen kvalifikálta magát.

Novak Djokovics már a legjobb négy között

A világelső szerb Novak Djokovic könnyedén győzött és bejutott a legjobb négy közé a tokiói olimpia férfi tenisztornáján, melyen a másodikként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev kiesett.

A 20-szoros Grand Slam-győztes Djokovic a hazai kedvenc Nisikori Kejjel mérkőzött csütörtökön, aki mindössze két játékot tudott nyerni ellene. Medvegyev a hatodik kiemelt spanyol Pablo Carreno Busta ellen lépett pályára, s az első játszmát simán, a másodikat pedig rövidítés végén bukta el.

tenisz, férfi negyeddöntő és női elődöntő:

Djokovic (szerb, 1.)-Nisikori (japán) 6:2, 6:0
Carreno Busta (spanyol, 6.)-Medvegyev (orosz, 2.) 6:2, 7:6 (7-5)
Hacsanov (orosz, 12.)-Humbert (francia, 14.) 7:6 (7-4), 4:6, 6:3

női torna, elődöntő :
Bencic (svájci, 9.)-Ribakina (kazah, 15.) 7:6 (7-2), 4:6, 6:3

Kézilabda: a norvég csajoknak nagyon megy

Az öt éve bronzérmes norvég válogatott 12 góllal legyőzte a montenegrói együttest a tokiói olimpia női kézilabdatornájának csütörtöki játéknapján. A norvég csapatból Henny Reistad és a korábban Győrben játszó Nora Mörk egyaránt hétszer volt eredményes.

A skandináv együttes így három mérkőzést követően százszázalékos, miután a nyitókörben a Koreai Köztársaságot (39-27), a második fordulóban pedig Angolát (30-21) is felülmúlta.

női kézilabda, 3. forduló

Helszín: Jojogi Nemzeti Sportcsarnok

A csoport:
Koreai Köztársaság-Japán 27-24 (12-11)
Norvégia-Montenegró 35-23 (13-13)
Hollandia-Angola 37-28 (17-15)
A csoport állása: 1. Norvégia 6 pont (104-71), 2. Hollandia 6 (112-85), 3. Koreai Köztársaság 2 (90-106), 4. Japán 2 (74-85), 5. Montenegró 2 (82-86), 6. Angola 0

 

B csoport: Spanyolország-Brazília 27-23 (13-13)
később:
MAGYARORSZÁG-Orosz Olimpiai Csapat 12.30
Svédország-Franciaország 14.30

Vitray védi is, kritizálja is Hosszú Katinkát

A korábban 21 olimpiáról közvetítő tévés szerint a vezetőknek is megvan a felelőssége abban, hogy a vártnál gyengébben szerepelt eddig a háromszoros olimpiai bajnok.

Kapcsolódó
Hosszú Katinkát többen szeretik, mint nem
Miközben tokiói szereplése, és a 200 pillangóról való visszalépése után sokan negatívan ítélik meg, kirívó esetekben még mocskolják is a háromszoros olimpiai bajnokot, a közösségi oldal értékmérője erősen pozitív irányba mutat.

Vitorlázás: Berecz Zsombor hat futam után dobogós helyen áll

A Finndingiben szereplő magyar vitorlázó a harmadik versenynap után a harmadik helyen áll a tokiói olimpián. A világ- és Európa-bajnok Berecz Zsombor csütörtökön előbb a hatodik, majd a hetedik helyen ért célba, ezzel egyet visszacsúszott szerdai pozíciójához képest.

Az élen a címvédő brit Giles Scott áll, aki négy futamot nyert sorozatban. Bereczet még a spanyol Joan Cardona előzi meg, a 23 évével a mezőny legfiatalabb tagja a hat részversenyből ötször az első háromban futott be. Finndingiben legközelebb szombaton lesz futam.

Így vitorlázott a többi magyar:

  • Vadnai Benjamin (Laser Standard) csütörtökön a 17. és a 21. lett, összesítésben a 18. helyről várhatja a folytatást.
  • Érdi Mária (Laser Radial) a 14. és a 11. helyen futott be, így a 15. nyolc futam után.
  • A szörfös Cholnoky Sára a 25. helyen végzett a tokiói olimpián, miután a csütörtöki futamokban a 23., a 20. és a 21. helyen ért célba.

Laserben pénteken újabb két részversennyel befejeződnek a selejtezők és a legjobb tíz az éremfutamban száll majd vízre. Vadnainak és Érdinek erre nincs reális esélye. A 27 fős szörfös mezőny 12 futamot teljesített, az első tíz helyezettre még vár az éremfutam, ahogy Vadnai és Édi, úgy Cholnoky sem érdekelt ebben.

Ez a negyven feletti magyar sportolónők napja

A magyar női tőrcsapat Egyiptom legyőzése (45-28) után hetedik helyen végzett, de ennél sokkal nagyobb szenzáció, hogy a magyar küldöttség zászlóvivője, a 45 éves Mohamed Aida is csereként lehetőséghez jutott a helyosztón. Mohamed ezzel hetedik olimpiáján lépett pástra, amivel magyar csúcstartó lett.

Nos, úgy látszik ez a csütörtök az örökifjú magyar sportolónők napja!

Ugyanis a szintén 45 éves Fazekas Máriának ez még ugyan „csak” a második olimpiája – 2004-ben volt az első –, ám az élet úgy hozta, hogy a 21 évvel ezelőtt, 2000-ben, Brémában csapat Európa-bajnoki címet szerző asztaliteniszezőnő is előreléphet a cseresorból, és aktívan hozzájárulhat a magyar női válogatott tokiói teljesítményéhez.

Történt ugyanis, hogy Póta Georgina könyöksérülés miatt visszalépett a csapatversenytől – tájékoztatta a hírről az MTI-t Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány.

Így a magyar együttes a hétfői nyolcaddöntőben a házigazda japánokkal szemben a Fazekas Mária, Madarász Dóra, Pergel Szandra összeállításban áll fel.

Egyéniben a gyermeke tavalyi születése miatt hosszú időt kihagyó Pótának az első fordulóban nem kellett mérkőznie, a második körben búcsúzott, míg Madarász már az első körben kiesett. Pergel vegyes párosban indult, Szudi Ádám oldalán az első fordulóban, a 16 között esett ki.

Doncicék kiütötték a japánokat

A szlovén férfi kosárlabda-válogatott második mérkőzését is megnyerte a tokiói olimpián: csütörtökön 35 ponttal kerekedtek a házigazda fölé. A találkozó legeredményesebbje ezúttal tán némi meglepetésre, mégsem a szlovén válogatottból került ki, nem az argentinok elleni nyitókörben 48 ponttal és 11 lepattanóval záró Luka Doncic (ezúttal „csak” 25 pont), hanem a japánok zászlóvivője, az NBA-ben szereplő Washington Wizards légiósa Hacsimura Ruj (34 pont) lett.

kosárlabda (Szaitama Szuper Aréna)

férfiak, C csoport:
Szlovénia-Japán 116-81 (29-23, 24-18, 27-23, 36-17)
később: Spanyolország-Argentína magyar idő szerint 14.00 órakor

 

nők, A csoport:
Kanada-Koreai Köztársaság 74-53 (16-15, 17-13, 16-11, 25-14)
később: Spanyolország-Szerbia (10.20)

Mohamed Aida: Csalódott vagyok, mert ebben a csapatban több volt

Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, hogy ebben a csapatban több volt. Bíztam egy szebb helyezésben

– mondta Mohamed Aida, miután a női tőrcsapat két vereséggel és egy győzelemmel 7. lett.

„Az olaszok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, és nagyon jól helyt álltak, a kanadai mérkőzés azonban csalódás volt a számomra. Nekem egy asszóra volt lehetőségem, itt az egyiptomiak elleni utolsó találkozón”.

Az UTE tőrözője azt mondta, ha választani kell, biztosan nem ez a kedvenc olimpiája, részben a Covid-helyzet és az ebből fakadó nehézkes, korlátok közé szorított felkészülés miatt.

„A 2000-es sydneyi játékok volt az egyik legkedvesebb a számomra, a szabadság, a barátságos hangulat miatt” – tette hozzá.

Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok, 45 éves Mohamed Aida – aki a tokiói megnyitón Cseh Lászlóval együtt a magyar zászlót vitte – legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely. Mohamednek a mostani a hetedik olimpiája, amivel magyar rekordernek számít.

Az olaszok a legvégén fordítottak az amerikaiak ellen

A világbajnok olasz válogatott rendkívül nehezen, de legyőzte az amerikai csapatot az olimpia férfi vízilabdatornáján.

Az amerikaiak a találkozó elején már négy góllal vezetettek, de még a harmadik negyed közepén is három gól volt a különbség a két együttes között. Ennek ellenére az olaszoknak a hajrában sikerült fordítaniuk – a találkozón először 1 perc 40 másodperccel a vége előtt vezettek –, az eredmény pedig már nem változott.

eredmények, férfi vízilabda (Tacumi Vízilabdaközpont):

A csoport:
Olaszország – Egyesült Államok 12-11 (2-4, 3-3, 3-2, 4-2)
Magyarország – Dél-afrikai Köztársaság 23-1 (4-0, 5-0, 8-0, 6-1)

 

B csoport:
Spanyolország – Kazahsztán 16-4 (3-0, 3-0, 5-2, 5-2)

Győzött a tőrcsapat, Mohamed Aida hetedik olimpiáján is szerepet kapott

A magyar női tőrcsapat 45-28-ra győzött az Egyiptom elleni helyosztón, ezzel a 7. helyen végzett az olimpián.

A korábban az olaszok és a kanadaiak ellen vereséget szenvedő csapat Egyiptom ellen a harmadik asszóban vette át a vezetést, amikor Kreiss Fanni 6-1-re verte Noha Hanyt. Innentől fokozatosan növelte előnyét a magyar csapat, amelyben szerepet kapott a tartaléknak nevezett Mohamed Aida is, akinek a beválogatása ellen korábban nyílt levében tiltakoztak csapattársai.

A hetedik olimpián szereplő, és ezzel magyar rekordernek számító Mohamed 5-5-re végzett az asszójában Yara Elsharkawy ellen. Az 1993-ban világbajnoki második, 2007-ben csapatban Európa-bajnok, 45 éves Mohamed – aki a tokiói megnyitón Cseh Lászlóval együtt a magyar zászlót vitte – legjobb olimpiai eredménye a 2004-es egyéni és az 1996-os, valamint 2008-as csapat negyedik hely.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik