Olimpia 2021 – Friss hírek

Lezárták a világranglistát, örülnek a magyarok

CZEGLÉDI ZSOLT / MTI
CZEGLÉDI ZSOLT / MTI

Venyercsán Bence és Helebrandt Máté indulhat 50 kilométeres gyaloglásban a tokiói olimpián, miután a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) lezárta a versenyszám világranglistáját. Venyercsán a 42., Helebrandt pedig az 54. helyet foglalja el a listán, a leghosszabb távú atlétikai számban – amelyben május végéig tartott a szintteljesítési időszak – hatvanan állhatnak rajthoz a játékokon.

Helebrandt Máté a riói olimpián 20 kilométeren indult és a 28. helyen ért célba. A 2017-es világbajnokságon, Londonban 50 kilométeren az előkelő hatodik helyen végzett, 3:43:56 órás országos csúccsal. A következő évben emlékezetes versenybalesetet szenvedett a berlini Európa-bajnokságon, amikor – az élcsoportban haladva – rálépett egy eldobott palackra és eltört a lábközépcsontja.

Kapcsolódó
Nem tudta befejezni a magyar atléta a vébét, hordágyon vitték el a pályáról
A gyaloglóknak is pokoli versenye volt az atlétikai világbajnokságon.

„Két évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk készülni az olimpiára, amit aztán egy évvel elhalasztottak, akkor az volt a minimális célkitűzés, hogy biztos induló legyek. Sajnos a sérülések és az új kijutási rendszer kicsit megnehezítették a dolgunkat, de örülök, hogy utazhatok a harmadik olimpiámra” – nyilatkozta az M1-nek a nyíregyházi atléta.

A 32 éves sportoló azt is elmondta, hogy mostantól már csak a játékokra fókuszál, júniusban Nyíregyházán készül, majd három héten át a Tátrában fog edzőtáborozni.

A pandémia miatt teljesen új lesz a helyzet, nem csak nekünk, mindenki másnak is. Nagyjából tudjuk milyen szabályozások lesznek, de majd csak kint fogunk találkozni ezekkel, ezért igazán készülni erre nem lehet.

Mi próbálunk csak a versenyre koncentrálni. Tokióban a helyezés lesz a fontos, nem a jó időeredmény. Egy pontszerző helynek már nagyon örülnék” – jelentette ki Helebrandt, aki július 28-án vagy 29-én utazik az olimpiára, a versenyre pedig augusztus 6-án kerül sor.

A 2018-as Eb-n Venyercsán Bence 12. lett, a 2016-os játékokon, szintén 50 kilométeren, a 44. helyen zárt. A Honvéd 25 éves gyaloglója ifjúsági vb-n és junior Eb-n is volt nyolcadik.

A hosszú távú atlétikai versenyeket, azaz a maratonfutást – amelyben nem lesz magyar résztvevő – és a gyalogló számokat a várható rekkenő hőség miatt nem Tokióban rendezik majd, hanem az onnan 800 kilométerre északra fekvő Szapporóban.

A tokiói kvótás magyar atléták száma így nyolcra nőtt, de a többi számban a ranglisták június 29-i zárása után még többen lehetnek olimpiai résztvevők, és június végéig még a szinteredmények is teljesíthetők.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (137)

ASZTALITENISZ (5+1)
női csapat (3 fő+egy tartalék, Pergel Szandra már biztos csapattag)
női egyes (2 fő a csapattagok közül)
Majoros Bence (férfi egyes)
Szudi Ádám, Pergel (vegyes páros)

 

ATLÉTIKA (8)
Gyurátz Réka (kalapácsvetés)
Halász Bence (kalapácsvetés)
Helebrandt Máté (50 km gyaloglás)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Márton Anita (súlylökés)
Kácser Zita (3000 m akadály)
Kozák Luca (100 m gát)
Venyercsán Bence (50 km gyaloglás)

 

BIRKÓZÁS (6)
Korpási Bálint (kötöttfogás, 67 kg)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 87 kg)
Szőke Alex (kötöttfogás, 97 kg)
Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg)
Sastin Marianna (62 kg)

 

EVEZÉS (1)
Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár)

 

KAJAK-KENU (17)
6 férfi kajakos
6 női kajakos
2 férfi kenus (Adolf Balázs, Fejes Dániel)
3 női kenus (Balla Virág, Takács Kincső)

 

SZLALOM KAJAK-KENU (1)
Schmid Julia (női kenu)

KERÉKPÁR (3)
– országúti
férfi mezőnyverseny (1)

– hegyikerékpár
női és férfi egyéni terepverseny (1-1)

 

KÉZILABDA (15)
női csapat

 

ÖKÖLVÍVÁS (1)
Gálos Roland (57 kg)

 

ÖTTUSA (2)
Demeter Bence
Kovács Sarolta

 

SPORTLÖVÉSZET (4)
Major Veronika (pisztoly)
Mészáros Eszter (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)

 

TAEKWONDO (1)
Salim Omar (58 kg)
TORNA (1)
Kovács Zsófia

 

ÚSZÁS (28)

– nyíltvízi: Rasovszky Kristóf (10 km)

– medencés (Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők): Békési Eszter (200 m mell), Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Bohus Richárd (100 m hát), Burián Katalin (200 m hát, 100 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó, 100 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Holló Balázs (400 m vegyes), Hosszú Katinka (200 m gyors, 400 m gyors, 100 m hát, 100 m pillangó, 400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó), Kalmár Ákos (1500 m gyors), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kós Hubert (200 m vegyes), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors, 400 m vegyes), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m gyors, 200 m pillangó, 100 m gyors), Németh Nándor (100 m gyors), Sebestyén Dalma (200 vegyes), Szabó Szebasztián (100 m gyors, 100 m pillangó), Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (100 m hát, 200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Zombori Gábor (400 m gyors), 4×100 méteres férfi gyorsváltó, 4×100 méteres vegyes váltó, 4×200 méteres női gyorsváltó, 4×100 méteres férfi vegyes váltó

 

VITORLÁZÁS (4)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Érdi Mária (Laser Radial)
Vadnai Benjamin (Laser Standard)
Cholnoky Sára (szörf)

 

VÍVÁS (10+3)
Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás (kard egyéni és csapat), Gémesi Csanád (kard csapat)
Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (kard egyéni és csapat), Battai Sugár (kard csapat)
Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (tőr egyéni és csapat), Mohamed Aida (tőr csapat)
Siklósi Gergely (párbajtőr)

 

VÍZILABDA (24+2)
férfi válogatott
női válogatott

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik