Olimpia 2021 – Friss hírek

Akik karanténnal kezdik az olimpiai kalandot

KOTA KAWASAKI / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP
KOTA KAWASAKI / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP

Uganda nyolcfős sportolói delegációját elkülönítették tokiói szállodájában, és az olimpiára érkezett csapat egészen jövő szombatig karanténban marad, közölte az NHK japán állami televízió.

Kapcsolódó
Megvan az első pozitív koronavírusteszt a Tokióba utazó olimpiai küldöttségekből
A japánok aggódnak is, hogy a szigorítások eltörlésével romlik majd a fertőzöttségi arány.

A bejelentés azután hangzott el, hogy az afrikai ország küldöttségének egyik tagja pozitív koronavírus-tesztet produkált a japán fővárosba érkezésekor.

A japán kormány vasárnap közölte, hogy az ugandaiakat a Narita nemzetközi repülőtéren a protokollnak megfelelően tesztelték, és egyikük esetében pozitív lett az eredmény, írt az MTI.

A nem nevesített sportolóval kapcsolatban kiemelték, hogy nem hagyta el a repülőteret, a delegáció további nyolc tagja viszont busszal befogadó városukba, az Oszaka prefektúrában lévő Izumisanóba ment. Ott izolálták az ökölvívásban, súlyemelésben és úszásban érdekelt sportolókat, akiket naponta tesztelnek.

A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a pozitív tesztet produkáló ugandait – társaihoz hasonlatosan – az indulás előtt odahaza beoltották, és 72 óránál nem régebbi negatív eredménnyel is rendelkezett. A csapat indulása viszont három napot csúszott, mert Ugandában emelkedőben van a napi fertőzéses esetek száma.

Az ugandai küldöttség a harmadik, amely Japánba utazott, előttük az ausztrál softballcsapat, illetve 14 dán evezős érkezett meg.

Uganda eddig két aranyérmet (John Akii-Bua, 1972, 44 gát; Stephen Kiprotich, 2012, maraton), három ezüstöt és két bronzot szerzett a nyári olimpiákon.

Az idei játékokat július 23-tól augusztus 8-ig rendezik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik