Olimpia 2021 – Friss hírek

Milák: Nem kell mások nyüstölése a világcsúcshoz

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Milák Kristóf első olimpiáján vesz részt, de így is a 200 méteres pillangóúszás legnagyobb esélyeseként utazott Tokióba. Persze ez nem csoda, ő ugyanis a szám világcsúcstartója, és a tőle megszokott magabiztossággal azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy csak ő ronthatja el a versenyt, senki más, amin szerinte nem is biztos, hogy akár 1:52-es idő kell a győzelemhez (1:50.73-tal tartja a rekordot). Ő azért magától újabb világcsúcsot vár.

Ehhez nekem nem kell mások nyüstölése, nem kell, hogy megszorongassanak. A saját utamat járom, nemigen befolyásolnak a döntéseimben a körülöttem lévő emberek – a medencében sem.

Nem a mellettem úszó versenyzőktől függ, milyen időt úszom. Azt is megcsinálhatnám, hogy nem hajtok rá a világrekordra. Mondjuk, az jó nagy butaság lenne” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 21 éves Milák Kristóf.

Szóba került, hogy átesett a koronavíruson, ami testileg és lelkileg is megviselte, de erről azt mondta, furán hangozhat, de annak is megvolt az előnye, ugyanis miután ismét sportolhatott, tele volt erővel és inspirációval. Néha ugyan el-ellóg egy-egy edzést, de azt mondta, nem azért, mert fizikálisan nem bírná, sokkal inkább mentális okai vannak, ő is ember, vannak nehezebb napjai, de már egyre jobban ismeri magát, tudja, mi a jó számára.

Lehet, hogy könnyednek tűnik az úszásom a versenyeken, csakhogy előtte én gyakorta meghalok az edzéseken,

hiszen folyamatosan feszegetem a határaimat: átlépek olyan zónákba is, amelyekben korábban még nem jártam, ezután pedig semmilyen verseny sem hozhat semmiféle izgalmat, hiszen ha bennem van a megfelelő mennyiségű és minőségű munka, felesleges aggódni” – mondta a versenyzéséről.

100 pillangón meg akarja szorongatni a világcsúcstartó Caeleb Dresselt, de azt mondta, az a táv van olyan rövid, hogy egy apró hiba is végzetes lehet, így nem jelentené ki, hogy csak kettejük között dől el az aranyérem sorsa. Az amerikairól egyébként nagyon jó véleménnyel van, igazi klasszisnak, nagy ellenfélnek tartja.

Az interjú végén azt mondta, alighanem elégedett lesz azzal az olimpia után, ha két éremmel zár, amelyek közül legalább az egyik arany lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik