EPU / AFP
Olimpia 2021 – Friss hírek

„Elsőre olyannak tűnt a magyar nyelv, mintha buddhista papok imádkoznának”

A magyarok legnagyobb szurkolója Japánban minden kétséget kizáróan Jamada Hiroko lesz, akit a magyar olimpiai csapat minden tagja csak Jucikának szólított az 1964-es, tokiói játékokon.

„A kereskedelmi tanácsos három gyermekét tanítottam japánul, tőlük tanultam meg magyarul, soha egy fillért nem fizettem nyelvoktatásért. Az első szavaim az igen és a nem voltak. Elsőre olyannak tűnt a magyar nyelv, mintha buddhista papok imádkoznának” – elevenítette fel az MTI-nek a magyar nyelvvel való megismerkedését a 81 éves Jamada, aki 57 évvel azután, hogy a magyar csapat tolmácsa volt az olimpián, még mindig folyékonyan és akcentus nélkül beszéli a nyelvet.

Mint elárulta, ez annak köszönhető, hogy több mint fél évszázada levelezik magyarokkal és megszámolni sem tudja, hányszor utazott azóta már Magyarországra. Az első, 1966-os útja még egy hétig tartott, mert hajóval kelt át az ázsiai kontinensre, majd Moszkváig vonatozott, ahonnan aztán repülővel érkezett Budapestre.

Jamada 1960-ban vállalt munkát a kereskedelmi főtanácsosnál, aki 1963-ban az előolimpiára érkező magyar sportolókat látta vendégül vacsorára, s azon az estén dőlt el, hogy Jamada Hiroko lesz az egy évvel későbbi olimpiai játékok magyar tolmácsa, ugyanis Csanádi Árpád sportvezető – Juci néni szavaival – kölcsönkérte őt.

Földi Imre egy kézzel, székestül emelt a magasba

– mesélte a Tokióban ezüst-, de négy évvel később Münchenben már olimpiai aranyérmes súlyemelőről az egyik legnagyobb élményét, miközben féltve őrzött albumát lapozta tele örök emlékül szolgáló fényképekkel és kivágott újságcikkekkel.

Jamada Hiroko népszerű volt itthon (Világ Ifjúsága 1979., 33. évfolyam, 1-12. szám – Forrás: Arcanum.hu)

Jamada Hiroko a magyar csapat számára sokkal több lett, mint egy tolmács, szinte családtaggá vált. Ezt példázza, hogy két éjszakát töltött a kórházban Honti György, a labdarúgó-válogatott egyik sportvezetője mellett, akit gyomorbántalmak miatt mentővel szállítottak egy klinikára.

„Csanádi olyan, mintha az édesapám lett volna, amikor Magyarországra látogatok, mindig elmegyek a sírjához, ahogy Papp Laciéhoz is” – mondta Jamada, aki rendszeresen látogat Magyarországra legjobb barátnőihez, az olimpiai ezüstérmes tornászhoz, a csak Katicaként emlegetett Makray Katalinhoz, valamint az olimpiai bajnok tőrvívó Rejtő Ildikóhoz.

Amikor megyek, Katica összegyűjti az embereket egy délutáni teázásra. Tavaly is mentem volna, de a világjárvány miatt elmaradt. Ha vége lesz a koronavírusnak, alig várom, hogy újra találkozzunk.

Jamada kedvenc magyar sportolója Papp László volt. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó 1978-ban érkezett Japánba, ahol Jucika kis magyar zászlóval várta. A legendás magyar sportoló pedig azt mondta, „soha ilyen messzire nem utazott, és ha nem látja meg a magyar zászlót, akkor rögvest haza is indult volna”.

A barátság egy életre szólt, és bár Papp László 2003-ban elhunyt, a családjával azóta is ápolja a kapcsolatot.

„A hivatalos tolmács túl drága lett volna, ezért a követség ismét engem ajánlott, pedig addig bokszkesztyűt sem láttam még. Akkor mondták nekem, ne adjam olcsón a magyar nyelvet” – mesélte nevetve megismerkedésük okát a végig derűs Jamada, aki a Szaitama melletti Varabiból utazott Tokióba az interjú kedvéért.

Jamada megtanult magyar ételeket főzni, mint például csirkepaprikást, amelytől – elmondása szerint – a családja a piros színe miatt fél, bármikor elénekli kedvenc magyar dalát, Koncz Zsuzsától a Ha én rózsa volnék című számot, de olvasta a Ludas Matyi című magyar szatirikus hetilapot is.

„Hajrá magyarok!” – üzent a pénteken rajtoló tokiói olimpia magyar résztvevőinek, akiknek nemcsak ő, hanem a magyarsággal megfertőzött helybeli barátai is szorítanak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.