A következő élő közvetítés része Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok – élő hírfolyam

Csernoviczki kikapott és kiesett

Jack GUEZ / AFP
Jack GUEZ / AFP

Csernoviczki Éva vereséget szenvedett a 48 kilósok nyolcaddöntőjében, a negyedik olimpiáján szereplő magyar dzsúdós az indai Shushila Likmabam legyőzése után a kategória egyik legjobbjával, a 2017-ben világbajnok Tonaki Funával csapott össze.

Sokáig jól tartotta magát, a japán azonban a vége felé földre vitte, majd le is szorította őt. Huszonkét másodperc volt hátra, amikor ipponnal befejeződött az ütközet.

Csernoviczki ezzel kiesett, a vigaszághoz legalább a negyeddöntőig el kellett volna jutnia.

Czeglédi Zsolt / MTI Csernoviczki Éva (kékben) és a japán Tonaki Funa a női cselgáncsozók 48 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a Nippon Budokan arénában A magyar versenyző vereséget szenvedett.

„Próbáltam minden erőmet felhasználni a japán ellen, tudtam, ha túljutok rajta, akkor van esély a jó szereplésre” – nyilatkozott Csernoviczki Éva az MTI-nek.

Nem számíthattam könnyű sorsolásra, mivel a komoly sérülésem miatt nem tudtam sok kvalifikációs versenyen elindulni. Úgy álltam hozzá, ha ez a meccs megvan, akkor könnyebb ellenfelek jönnek.

Hozzátette, nagyon elfáradt a Tonaki elleni mérkőzésen.

„Másfél hónapom volt csak a felkészülésre, ezt rutinnal valamelyest tudtam kompenzálni, de csak egy versenyen, a világbajnokságon indultam az olimpia előtt” – fogalmazott.

Csernoviczki a budapesti vb-n úgy nyilatkozott, az volt az utolsó előtti versenye, az MTI erre vonatkozó kérdésére most így válaszolt:

„A 48 kilogrammban biztos, hogy az utolsó meccsem volt. Még nem tudom a folytatást, de húsz éve vagyok ebben a súlycsoportban, ami rengeteg fogyasztást jelent” – mondta.

Csernoviczki így először zárt helyezetlenül olimpián, 2012-es harmadik helye mellett Pekingben és Rióban is hetedik volt.

A hét magyar dzsúdós közül vasárnap az 52 kilós Pupp Réka lép tatamira.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik