A következő élő közvetítés része Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok – élő hírfolyam

Szilágyi lehengerlő győzelmet aratott, már negyeddöntős

Mohd RASFAN / AFP
Mohd RASFAN / AFP

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron győzelemmel folytatta szereplését a férfi kardozók egyéni versenyében.

A magyar sportoló nagy lendülettel kezdett az iráni Mojtaba Abedini ellen, és pillanatok alatt 8-1-es előnyre tett szert. Magabiztosan és finoman kezelte a pengét, és még arra is volt ideje, hogy egy keményebb vágásnál elnézést kérjen ellenfelétől.

Abedini nem találta a ritmust, 13-7-re még feljött, de Szilágyi még két tust bevitt és könnyedén jutott be a negyeddöntőbe.

Az elejétől kezdve sikerült megvalósítanom azt, amit elképzeltem. Közben nem is nagyon változtattam az előkészítéseimen, mert működtek. A következő vetélytársam kicsit más stílusú, magasabb vívó, meglátjuk, hogy mivel tud előrukkolni

– nyilatkozta Szilágyi az MTI-nek.

A negyeddöntők 8.55-kor kezdődnek. Az elődöntős-döntős programra közép-európai idő szerint 12 órától kerül sor.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik