Ez a poszt a következő élő közvetítés része: Szilágyi Áron zsinórban harmadszor olimpiai bajnok – élő hírfolyam Vissza a közvetítéshez
Kovács Tamás / MTI

Verrasztó a könnyeivel küszködött

Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen a negyedik idővel bejutott a fináléba a tokiói olimpia úszóversenyeinek nyitónapján.

A 32 éves magyar versenyző szombaton 4:09.80 perces idővel futamában a harmadik lett. Ugyanott Bernek Péter 4:12.38 perces egyéni csúccsal a hatodik, összesítésben pedig a 13. helyen zárt. Bernek Péter az M4 Sportnak azt mondta, sajnos az utolsó négy-öt hét a felkészülésben nem úgy alakult számára, ahogy szerette volna, így hiába az egyéni csúcs – amellyel két éve még világbajnoki érmet lehetett volna nyerni –, ez most nem ért továbbjutást. Hozzátette, tiszta a lelkiismerete, mert mindent kiadott magából.

Verrasztó Dávid könnyeivel küszködve fogadta a hírt, hogy pályafutása során először olimpiai döntőt úszhat, a szám kétszeres világbajnoki ezüstérmese, háromszoros Európa-bajnoka szinte megszólalni sem tudott. A szám döntőjét vasárnap magyar idő szerint 3.30-kor rendezik.

Vissza a közvetítéshez

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.