A következő élő közvetítés része Siklósi Gergely ezüstérmes párbajtőrben, kikaptak a kézisek

Péni István: „Örültem volna egy éremnek, de van még hátra két versenyszám”

A világranglistát vezető Péni István a sportlövészet 10 méteres légpuska versenyszám alapversenyében 629,4 körös eredménnyel a hetedik helyen kvalifikálta magát (Pekler Zalán 621,1 körrel a 39. lett és kiesett) a döntőre, majd ott 186.5 körös teljesítménnyel ötödik lett.

Az Újpest sportlövője versenye után úgy fogalmazott:

Volt két kilences az alapversenyben, illetve egy a döntőben is, de nem tört meg. Végig abban a tudatállapotban versenyeztem, ami egy nagy sikerhez szükséges. Én mindig többet szeretnék, örültem volna egy éremnek, de van még hátra két versenyszám. A döntőben volt pár kisebb tízes, ami megbüntetett. Amikor pedig végre jött a 10.8-es lövés, akkor számomra be is fejeződött a verseny. Az alapversenyben ugyanazt a 629 körös eredményt lőttem, mint a két Európa-bajnoki aranyérmemnél. Nem lehetek elégedetlen a teljesítményemmel. Nagyon erős mezőny volt és ilyen erős döntőben talán még nem is versenyeztem. Itt egy hajszál választja el az embert az éremtől. Pozitív vagyok, és a célok mit sem változtak.

Edzője, Kissné Oroszi Edit úgy fogalmazott, van benne hiányérzet, de összességében örül „Istók” ötödik helyének.

Az alapversenyt szépen megcsinálta, a döntőben a nagy tízesek nem jöttek. Ezért az ötödik helyért is nagyon sokat dolgoztunk és ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben ez az ötödik hely is kiváló eredmény.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik