A következő élő közvetítés része Siklósi Gergely ezüstérmes párbajtőrben, kikaptak a kézisek

Siklósi Gergely: Áron az Áron, én meg én vagyok

„Nem húzom le a maszkot” – szólt Siklósi Gergely, aztán széles mosollyal mégis levette a (vívó)maszkot a magyar fiú, amikor az M4 Sport ripoterének nyilatkozott közvetlenül a vasárnapi párbajtőr döntőbe jutása után. Méghozzá a következő szöveg kíséretében: „Na, most az egyszer.”

A Honvéd vívója komolyra fordítva a szót hozzátette, mivel eddig háromszor legyőzte már az ellenfelét, érezte, hogy jobb nála, a taktikája is jobban ült az elődöntőben.

Az elmúlt napokban több pozitív jel utalt arra, hogy jó lesz ez a nap. Sokan hisznek bennem, sokan támogatnak. Az elődöntő 10-10 után dőlt el. Kiskorom óta úgy van, hogy ha a harmadik harmadba érünk és ott komollyá válik a dolog, akkor nálam van egy váltás. Ezt nem tudom megmagyarázni, ez tehetség, ezt kaptam.

– fogalmazott a magyar vívó.

Arra nem tudott válaszolni hogy mit fog csinálni a fináléig hátralévő időben, de elmondta, ajándék, hogy itt lehet, azzal foglalkozhat, amit szeret.

Jól érzem magam a páston, beleteszek apait anayit, aztán meglátjuk, hogyan vézgződik majd a döntő.  Bárki jön, nagyon kemény asszóra számítok. Ez egy olimpiai döntő lesz.

Amikor  a riporter arra emlékeztette, hogy a szombaton, kardban győztes Szilágyi Áron pontosan tudta a döntőig tartó menetrendjét, Siklósi így reagált:

Áron az Áron, én meg én vagyok. Ő egy kicsit szögletesebb, én meg egy kicsit kerekebb vagyok.

Öt éve Rióban Imre Géza második lett a párbajtőrözők versenyében, magyar győztesig azonban egészen az 1972-es müncheni játékokig kell visszamenni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét. A finálé magyar idő szerint 14.15 órakor kezdődik, Siklósi ellenfele az ukrán Igor Reizlint ugyancsak 15-10-re legyőző francia Romain Cannone lesz.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik