Ez a poszt a következő élő közvetítés része: A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam Vissza a közvetítéshez
Martin BUREAU / AFP

Megátkozta a politika a cselgáncsozók 73 kg-os súlycsoportját

Meg van átkozva a férfi cselgáncsozók 73 kilogrammos súlycsoportja: az algériai Feti Nurin után a szudáni Mohamed Abdalraszul is visszalépett a tokiói olimpia cselgáncstornájától, mert nem akart kiállni izraeli riválisa ellen.

Kapcsolódó

A 73 kilogrammos kategóriában először szombaton történt visszalépés: az algériai cselgáncsozó, Feti Nurin úgy döntött, nem áll ki az izraeli ellenféllel esedékes meccsére a tokiói olimpián.

A kilencedik helyen rangsorolt Nurin a második meccsén találkozhatott volna az izraeli Tohar Butbullal, de ahogy a 2019-es világbajnokságon, úgy a tokiói olimpián is úgy döntött, nem áll tatamira Butbul ellen.

Hétfőn folytatódott az ügy, Nurin ellenfele, a szudáni Mohamed Abdalraszul meccs nélkül továbbjutott volna az első fordulóból, de ő is azt jelezte, izraeli ellen nm lép tatamira.

A szombaton visszalépett Nurint a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) edzőjével együtt eltiltotta, s ügyüket a fegyelmi bizottság tárgyalja. A háromszoros Afrika-bajnok egy algériai tévécsatornának úgy nyilatkozott, hogy sokat készült az olimpiára, de a palesztinok ügye fontosabb ennél.

Trénere, Amar Ben Jehlef úgy vélekedett, hogy nem volt szerencséjük a sorsolásnál, és meghozták a megfelelő döntést. Az Algériai Olimpiai Bizottság mindkettejüket hazaküldte Tokióból.

A dzsúdóban az iráni Szaid Mollaej hasonló esete a leghíresebb, aki a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult. Családja fenyegetésével azonban arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival.

Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot.

Vissza a közvetítéshez

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.