A következő élő közvetítés része A kardozó Márton Anna két vereséggel negyedikként zárt, Milák Kristóf már az előfutamban elverte a mezőnyt – élő hírfolyam

„Sajnálom, hogy fejben nem tudtam összeszedni magam” – Márton Anna úgy érzi, saját magát verte meg

Márton Anna negyedik lett a tokiói olimpiai női kardversenyében, de már az is csoda, hogy az első forduló után folytatni tudta a küzdelmet. A 26 éves, világbajnoki bronzérmes sportoló térdszalag-szakadás után alternatív gyógymódot választva jutott el addig, hogy szerepelhetett Japánban (műtéttel erre esélye sem lett volna), majd még az olimpia előtt a bokája is megsérült.

Fabrice COFFRINI / AFP

Ezek után az első fordulóban kiugrott a térde, ápolni kellett, mégis folytatta, argentin, koreai és üzbég ellenfelet legyőzve jutott el a legjobb négy közé. Ott kikapott az orosz Szofija Velikajától, ami után azt mondta a magyar újságíróknak, volt pár tus, amit fordítva ítélt meg a zsűri, ami kizökkentette, ez vezetett a vereségéhez. A bronzcsatában aztán azzal a Manon Brunet-vel találkozott, aki a 2016-os riói olimpián legyőzte a magyar kardozót.

A francia most is nyert, ezúttal 15-6-ra, Márton Annán pedig most látszott először, milyen hosszú és fájdalmas napon van túl.

Kapcsolódó
Nem volt esélye, a bronzmeccsét is elveszítette Márton Anna
Átgázolt rajta francia ellenfele, negyedik helyen végzett egyéniben.

„Nehéz döntés volt meghozni, hogy műtét nélkül nekivágjak ennek az olimpiának, de igazából nem volt választásom, mert vagy így, vagy sehogy. Egy hónapja még egy bokaszalag-szakadást is elszenvedtem a térdem mellé, úgyhogy eléggé rám járt a rúd. Az az egy cél lebegett előttem, hogy jól szeretnék teljesíteni ezen az olimpián és a maximumot nyújtani. Próbáltam kizárni ezeket a sérüléseket, már amennyire tudtam.

Sajnálom, hogy erre a bronzmérkőzésre fejben nem tudtam összeszedni magamat. Saját magamat vertem meg, mert kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék.

Hál’ istennek van még egy csapatversenyünk, mindent megteszek azért, hogy javítsak ezen a negyedik helyen” – mondta Márton Anna a mixzónában.

A női kardozók csapatversenyét július 31-én rendezik. A magyar vívóválogatott eddig két érmet szállított: Szilágyi Áron már háromszoros olimpiai bajnok, a párbajtőröző Siklósi Gergely pedig ezüstérmet nyert.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik