Az Európa-bajnoki bronzérmes Ungvári Attila az első fordulóban vereséget szenvedett Mohamed Abdelaal ellen.
![Ungvári Attila kikapott az első fordulóban 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/27/2021/07/debre20210727029-1024x576.jpg)
A 81 kilós Ungvárinak nem volt szerencséje a sorsolásnál, már a 64 közé jutásért tatamira kellett lépnie. Az ötszörös Afrika-bajnok egyiptomi Mohamed Abdelaallal akció nélkül jutottak el a ráadásig. A ráadásban Abdelaal némileg aktívabb lett, nagyjából 20 másodperc telt el, amikor az egyiptomi cselgáncsozó támadása után a bíró harmadszor is intette Ungvárit, aki ezzel elvesztette a találkozót.
Megvolt a felépített taktikám a mérkőzésre, de ezt nem sikerült megvalósítani. Igyekeztem lefogni a bal kezét, leszedni a nyakamról. Az elején balra dolgoztam, aztán az edzőm szólt, hogy jobbra próbáljam, de ez sem vezetett eredményre. Az egyiptomi a végén csinált három olyan akciót, ami elég erősnek nevezhető, bár nem ért pontot, de ahhoz látványos volt, hogy a bíró engem harmadszor is megintsen. Nagyon sajnálom, hogy így alakult
– mondta Ungvári Attila.