A következő élő közvetítés része A férfi kardcsapat után a cselgáncsozó Tóth Krisztián is bronzérmes – élő hírfolyam az olimpiáról

Szatmári: Ez röhejes, főleg egy olimpiai elődöntőben

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

„Ez a meccs nekem nem sikerült annyira, mint a negyeddöntő, vállalom is a felelősséget. Miattam kaptunk ki” – értékelt önkritikusan Szatmári András a férfi kardcsapat elődöntője után, amit az olaszok 45-43-ra nyertek.

Kapcsolódó
A bronzért vívhat a kardcsapat
Két párral a vége előtt a magyar csapat még 35-32-re vezetett,

Sajnáltam, hogy a végén nem tudtam vezetéssel átadni, mert szerintem akkor nyertünk volna. Áron így is közel volt ahhoz, hogy megfordítsa, de a vége nagyon pechesen alakult. 43-43-nál nem szólalt meg a gép, pedig egyértelmű találatot adtunk, amit aztán végül mi kaptunk. Ez röhejes, főleg egy olimpiai elődöntőben. Aztán az utolsó tus is kétes volt

Hozzátette: most az a feladat, hogy minél gyorsabban túltegyék magukat a vereségen.

„Aztán megyünk a bronzéremért, amiről azért ne beszéljünk úgy, mintha egy semmi lenne, megpróbáljuk megszerezni” – mondta Szatmári.

Decsi Tamás úgy fogalmazott, mindannyiuk számára megfelelő motiváció, hogy Magyarország ebben a számban 25 éve nem nyert érmet olimpián.

Nekem személy szerint is csak ez az egy érem, az olimpiai hiányzik a gyűjteményemből, nagyon bízom benne, hogy sikerül megszereznünk

– mondta a 38 éves kardozó.

Elárulta: várhatóan cserélni fognak a harmadik helyért sorra kerülő mérkőzésre, Gémesi Csanád vélhetően őt váltja majd.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik