A következő élő közvetítés része A férfi kardcsapat után a cselgáncsozó Tóth Krisztián is bronzérmes – élő hírfolyam az olimpiáról

Világszenzáció: legyőzte a női pólóválogatott Amerikát

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott 10-9-es győzelmet aratott az olimpiai csoportkör második fordulójában a címvédő és a torna toronymagas esélyesének tartott amerikaiak ellen, amire emberemlékezet óta nem volt példa tétmeccsen.

A siker értékét mutatja, hogy legutóbb 13 évvel ezelőtt, 2008. augusztus 21-én a pekingi olimpia döntőjében Hollandiától szenvedett vereséget ötkarikás játékokon az Egyesült Államok válogatottja. Londonban és Rióban gyakorlatilag tönkreverték a mezőnyt, de általában más világversenyeken sem tudja őket még megszorongatni sem senki.

Ráadásul a magyar lányok az utolsó negyedben kétgólos hátrányból fordítottak. 6-8 után előbb egyenlíteni sikerült, majd 9-9-nél Parkes centerből szerzett góljával a két pontot is sikerült behúzni.

Magyari Alda szenzációsan védett, de mezőnyben is mindenki remek napot fogott ki.

Al Bello / Getty Images

A pólóválogatottnak ezzel a győzelemmel komoly esélye van már a csoportelsőségre is, ami a kieséses szakaszban jelentene adott esetben könnyebb utat.

Az együttes legközelebb pénteken 11 óra 20 perckor találkozik Japánnal.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik