Olimpia 2021 – Friss hírek olimpiai program

Revánsot vehet, döntőbe juthat a férfi pólóválogatott – ez vár pénteken a magyarokra az olimpián

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Azok után, hogy a magyar női válogatott elveszítette olimpiai elődöntőjét, a férfiak pénteken értük és a csoportkörben elszenvedett vereségért is revánsot vehetnek a tokiói olimpián.

Öttusában a női versenyszámban osztanak érmeket pénteken, Gulyás Michelle és Kovács Sarolta a körvívás után holtversenyben a hatodik helyen várják a folytatást.

A kajak-kenu pályán magyar idő szerint hajnalban és kora reggel az előfutamokra, majd a reményfutamokra kerül sor. A nőknél a Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, a férfiaknál a Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor kajaknégyes vág neki az 500 méteres távnak. Mellettük női C-2 500 méteren a Balla Virág, Takács Kincső egység, míg férfi C-1 1000 méteren Adolf Balázs és Fejes Dániel indul pénteken.

Atlétikában a gyaloglók számait rendezik Szapporóban: a férfiak 50 kilométeres versenyében Helebrandt Máté és Venyercsán Bence, a nőknél 20 km-en Kovács Barbara és Madarász Viktória révén lesz magyar érdekeltség.

Bemutatkozik a karatés Hárspataki Gábor (75 kg) és a szabadfogású birkózó, Muszukajev Iszmail (65 kg) is, míg ritmikus gimnasztikában Pigniczki Fanni lép szőnyegre az egyéni összetett selejtezőjében.

TELJES PROGRAM | EREDMÉNYEK | HÍREK

A magyar csapat részletes programja, a tokiói nyári olimpián, augusztus 6-án, pénteken:

22:30


22:30
ATLÉTIKA – Férfi – Egyéni – 50km gyaloglás – Döntő – HELEBRANDT MÁTÉ, VENYERCSÁN BENCE

2:00


02:37
KAJAK-KENU – Női – Kettes – C2 500m – Előfutam – BALLA VIRÁG, TAKÁCS KINCSŐ

02:44
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – C1 1000m – Előfutam – FEJES DÁNIEL

3:00


03:00
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – C1 1000m – Előfutam – ADOLF BALÁZS

03:20
TORNA – RITMIKUS GIMNASZTIKA – Női – Egyéni – Összetett – Selejtező (labda és karika)  – PIGNICZKI FANNI

03:30
KAJAK-KENU – Női – Négyes – K4 500m – Előfutam – KOZÁK DANUTA, KÁRÁSZ ANNA, BODONYI DÓRA, CSIPES TAMARA

03:51
KAJAK-KENU – Férfi – Négyes – K4 500m – Előfutam – NÁDAS BENCE, KOPASZ BÁLINT, CSIZMADIA KOLOS, TÓTKA SÁNDOR

4:00


04:21
KAJAK-KENU – Női – Kettes – C2 500m – Negyeddöntő – BALLA VIRÁG, TAKÁCS KINCSŐ

04:30
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Szabadfogás – 65kg – Nyolcaddöntő, továbbjutás esetén negyeddöntő – MUSZUKAJEV ISZMAIL

04:35
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – C1 1000m – Negyeddöntő – ADOLF BALÁZS, FEJES DÁNIEL

7:00


07:54
ÖTTUSA – Női – Egyéni – Úszás – KOVÁCS SAROLTA

8:00


08:00
ÖTTUSA – Női – Egyéni – Úszás – GULYÁS MICHELLE

08:20
TORNA – RITMIKUS GIMNASZTIKA – Női – Egyéni – Összetett – Selejtező – PIGNICZKI FANNI

08:30
VÍZILABDA – Férfi – Csapat – Elődöntő – FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT

08:45
ÖTTUSA – Női – Egyéni – Bónuszvívás – GULYÁS MICHELLE, KOVÁCS SAROLTA

9:00


09:30
ATLÉTIKA – Női – Egyéni – 20km gyaloglás – Döntő – KOVÁCS BARBARA, MADARÁSZ VIKTÓRIA

10:00


10:00
KARATE – KUMITE – Férfi – Egyéni – Kumite -75kg – Selejtező, továbbjutás esetén elődöntő, majd döntő – HÁRSPATAKI GÁBOR

10:15
ÖTTUSA – Női – Egyéni – Lovaglás – GULYÁS MICHELLE, KOVÁCS SAROLTA

11:00


11:15 – továbbjutás esetén
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Szabadfogás – 65kg – Elődöntő – MUSZUKAJEV ISZMAIL

12:00


12:30
ÖTTUSA – Női – Egyéni – Kombinált (Futás-Lövés) – Döntő – GULYÁS MICHELLE, KOVÁCS SAROLTA

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik