Oli SCARFF / AFP
Olimpia 2021 – Friss hírek

Kész lett a kardigánjával a lelátón kötögető toronyugró olimpiai bajnok

A brit „csapatkardigánt” jótékony célra használják fel.

Tom Daley a múlthéten aranyérmet szerzett 10 méteres szinkrontoronyugrásban, aztán olyan képek keringtek róla az interneten, hogy miközben a lelátón figyeli a többi műugró-versenyt, kötöget valamit.

Most az Instagramján mutatta meg, kész is lett a brit és olimpiai logókkal és szövegekkel ellátott kardigánjával.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tom Daley (@madewithlovebytomdaley) által megosztott bejegyzés

A mű- és toronyugrás sztárjának nem ez az első elkészült ruhadarabja, elég tehetségesnek tűnik a kötésben is, külön Instagram-oldalt is szánt ezeknek. Itt írta most a kötényről készült felvételek mellé, hogy

Amikor kijutottam Tokióba, szerettem volna valami olyat készíteni, ami emlékeztet majd az olimpiára, aminek a segítségével a jövőben visszaemlékezhetek.

A kardigán hátulján egy klasszikus Team GB és egy olimpiai logó, a vállrészen a brit zászló és a GBR felirat látható. Elől pedig nem akarta túlbonyolítani, csak egy Tokio feliratot próbált meg odahímezni japánul.

Ezzel együtt újra azt kéri a követőitől, adakozzanak egy agytumorral foglalkozó jótékonysági szervezetnek. Nem véletlenül éppen nekik, Daley apja 40 éves volt, mikor agydaganat miatt meghalt 2011-ben.

Csinált a lelátón egy kutyapulóvert is, illetve az győzelmét követő reggelen egy olyan kis bugyellárist is, amibe el tudja rakni az aranyérmét. Úgy tűnik, a versenyzéssel járó pszichikai terhet ő horgolással és kötögetéssel vészelte át.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.