Olimpia 2021 – Friss hírek

Az egymillió lakosra jutó olimpiai aranyak számában vezetjük a rangsort

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint rendkívül jól teljesített a húsz éremmel hazatért magyar csapat a vasárnap zárult tokiói játékokon, írta az MTI.

Kapcsolódó
„Ha ott van előtted egy hatszoros olimpiai bajnok, akkor fel akarsz érni hozzá”
A magyar olimpikonokat ünnepélyes keretek között fogadták a BOK Csarnokban. A 24.hu-nak egy arany-, egy ezüst-, valamint egy bronzérmes nyilatkozott: a kajakos Csipes Tamara, a nyíltvízi úszó Rasovszky Kristóf, valamint a karatés Hárspataki Gábor.

A szerdai sajtótájékoztatón a MOB-vezető hangsúlyozta, száz százalékban sikerült teljesíteni az előzetes elképzeléseket, és felidézte, hogy 2019-ben még csak 13 érem állt a szakmai prognózisban.

Összegezve: a Covid nem volt befolyással a magyarok szereplésére. Riót túlszárnyalva kilenc sportágban nyertünk érmet, és 12 sportágban végeztünk pontszerző helyen, 70 olimpikonunk zárt az első hat hely valamelyikén

– sorolta Kulcsár Krisztián hozzátéve, az ökölvívás, az atlétika és a torna ugyanakkor hiányérzetet hagyott maga után.

Fábián László sportigazgató – az eredeti évszámra és a magyar medálok számára utalva – húsz-húsz-húszként összegezte a tokiói játékokat.

Kiemelte továbbá, hogy az egymillió lakosra jutó aranyak számában az idei olimpia előtt Finnország volt az első, jelenleg viszont már Magyarország áll az örökrangsor élén.

„Rég nem látott eredmény jött ki most Japánban, és picit fáj a szívünk a magyar bronzot is hozó karatéért, amely Párizsban már nem lesz műsoron, de remélhetőleg nem utoljára láttuk olimpián” – fejtette ki Fábián László.

Vékássy Bálint főtitkár közölte, elegendőnek bizonyult az a 956 millió forint, amit a tokiói játékokra szánt a MOB.

„A japán szervezők nem mindig tudtak száz százalékot hozni, akadtak logisztikai problémák, de 90 ezer akkreditált esetén ez nem róható fel. Örömmel jelentem, hogy a magyarok közül csak alig százan szorultak menetközben orvosi ellátásra, főként légúti vagy emésztési panaszokkal” – tette hozzá.

A magyar sportolók hat arany-, hét ezüst- és hét bronzéremmel tértek haza Japánból.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik