A paralimpia hétfői versenynapján Gáspár Tamás íjászatban jutott negyeddöntőbe, ahol a nyomás túl nagynak bizonyult. Rajta kívül Konkoly Zsófia szerepelt fináléban, ezúttal hátúszásban.
Számok alapján magyarázzuk el, hogy miközben 1992, Barcelona óta a második legkevesebb aranyat nyertük, miért tekinhető inkább sikeresnek az idei olimpiai szereplés.
Az MTK ugyan ötös holtversenyben, de cikkünk megírása idején mégiscsak az NB I második helyén áll. Ráadásul a kék-fehérek rúgták a második legtöbb gólt a mezőnyben. Megnéztük a meccseiket és azt, amit csinálnak.