Olimpia 2021 – Friss hírek

Az asztaliteniszező Pálos Péter és az úszó Illés Fanni is aranyérmes a paralimpián

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Aranyérmet nyert az asztaliteniszező Pálos Péter az S11-es kategóriában a tokiói paralimpián.

A Londonban győztes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik helyezett magyar játékos – aki enyhe értelmi fogyatékossággal született – szerdán a dél-koreai Kim Csang Git 3-1-re verte, majd csütörtökön ugyanennyire győzte le a japán Kato Koját a csoportszakaszban.

A pénteki negyeddöntőben egy újabb hazai játékos, Aszano Takasi volt az ellenfele, akinél úgy bizonyult jobbnak 3-2-re, hogy az első két szettet elvesztette.

A döntőért szombaton a francia Lucas Créange ellen nyert, ugyancsak kiélezett küzdelemben 3-2-re,

a vasárnapi fináléban pedig szintén ötszettes sikert aratott az előző paralimpia ezüstérmese, az ausztrál Samuel Philip von Einem ellen.

Az első játszmában a szerencse többször is a rivális mellé állt, de Pálos sem érezte igazán a játék ritmusát, így hamar hátrányba került. A folytatás aztán már sokkal jobban sikerült neki, remek szervákkal, végig vezetve kiegyenlített, majd a harmadik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek.

Hat-hat után aztán von Einem 10-6-ra ellépett, és innen már nem volt visszaút. A negyedik játszma elején Pálos javított, 4-0-ra elhúzott, és bár a vetélytárs többször próbált közelebb zárkózni, az előnyét sikerült megőriznie, így ismét egyenlített.

A negyed- és az elődöntőhöz hasonlóan újra jöhetett tehát a döntő játszma, amelyben Pálos irányított, 5-2-re, 7-4-re, majd 10-6-ra vezetett, és bár az ellenfél az első három meccslabdát még hárítani tudta, a negyedik már sikerült, ezzel a magyar asztaliteniszező 2012 után újra paralimpiai bajnok lett.

Magam sem tudom, hogyan nyertem. Az egész paralimpián rosszul játszottam, de valahogy mégis összejött. Még mindig nem fogtam fel, hogyan, de nagyon örülök, hogy ilyen kiélezett meccsen én voltam a jobb

– mondta a döntője után.

A BVSC-Zugló két nap múlva 36. születésnapját ünneplő játékosa, Pálos a tokiói magyar küldöttség ötödik érmét, a második aranyát szerezte.

Nem sokkal később aztán már hat éremnél és három aranynál tartott a magyar csapat, miután Illés Fanni 100 méteres mellúszásban győzött.

Az S4-es kategória magyar indulója a nevezési idők és a papírforma alapján a szám legnagyobb esélyesének számított, ennek megfelelően már az előfutamból is a legjobb idővel, 1:44.68 perccel jutott tovább.

Az esti döntőben így a négyes pályán versenyzett a 2019-es év világbajnoka, és bár 50 méternél még második volt, végül 1.44.41 perccel fölényesen győzött.

Kapcsolódó
„Holtan, kézfej és lábak nélkül születtem, mégis itt vagyok”
Illés Fanni világbajnok paraúszó lenyűgöző története születésről, elfogadásról, kudarcról és sikerről.

A második helyezett olasz Giulia Ghiretti csaknem hat másodperccel úszott lassabban, 1:50.36-tal ért célba, míg a harmadik helyezett kínai Jao Cuan 1:55.77-tel végzett.

„A selejtezőben nagyon megleptek a kínaiak, az egyikük hat másodperccel úszott jobbat az egyéni csúcsánál” – kezdte összegzését Illés Fanni, majd úgy folytatta, hogy a döntőben megpróbált olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehet, és arra gondolni, hogy ez csak egy edzés vagy egy országos bajnokság.

Előtte nem tudott pihenni, ezért mire délután visszajöttek az uszodába, úgy érezte magát, hogy összeesik, annyira fáradt.

A döntőt addigra annyiszor leúsztam a fejemben, annyira felpörgettem magam mentálisan, hogy fizikailag fáradtam el benne. Aztán valahogy mégis összeállt. Az utolsó huszonöt méteren kinéztem jobbra és balra, és arra gondoltam, aki innen elveszíti, az meg is érdemli

A magyar csapatnak már három aranyérme van Tokióban. A sydneyi paralimpia óta nem volt ennyi, azon néggyel zárt a küldöttség.

Az esti úszóprogram zárásaként rendezték a sérültségi besorolás alapján 34 pontos 4×100 méteres női gyorsváltót: a Konkoly Zsófia, Illés Fanni, Payer Kata, Pap Bianka összeállítású magyar csapat a hetedik helyen ért célba 4:38.66 perccel, de mivel az amerikaiakat és a briteket kizárták, végül ötödikként végzett. Győztek az olaszok (4:24.85), az ausztrálok (4:26.82) és a kanadaiak (4:30.40) előtt.

És a két arany- mellé jutott egy bronzérem is vasárnapra, utóbbi a női tőrcsapat jóvoltából:

Kapcsolódó
Bronzérmes a női tőrcsapat a paralimpián
Aranytussal dőlt el a bronz sorsa Hongkong ellen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik