Pető Péter

Pető Péter

főszerkesztő

Az Ötkarikás szemek mai kibeszélőjét a birkózó Lőrincz Tamás döntőbe kerülésével kezdtük, aztán női kéziseink előtt borultunk le, majd férfi pólósaink kapcsán jutottunk arra, hogy végül is (szinte) mindegy, ki jön szembe az elődöntőbe jutásért (a horvátok). Örvendeztünk egy rövidet a kajak-kenusok „bemelegítő” napja fölött, végül azon studíroztunk, hová vezet az, hogy immár transznemű sportolók is indulhatnak az olimpián.

Az Ötkarikás szemek negyedik olimpiai kibeszélőjében megállapítottuk, hogy Milák Kristóf úgy gyorsul, mint egy Ferrari, s hogy Kenderesi Tamás is úgy gyorsul, mint egy Ferrari. Beszéltünk arról, hogy Hosszú Katinka 200 vegyesen döntőbe verekedte magát, és igyekeztük értelmezni visszalépését 200 pillangón. Méltattuk a 19 éves Vas Kata Blanka negyedik helyét a hegyikerékpárosok versenyén, szomorkodtunk női kéziseink vereségén, örvendeztünk férfi pólósaink különös és kötelező győzelme felett.

Az Ötkarikás szemek első olimpiai kibeszélőjében Szilágyi Áron varázslatos triplájáról, a taekwondós tini, Salim Omar ötödik helyéről, Hosszú Katinka 400 m vegyes előfutamáról, és még arról is, hogy ki volt a gyorsabb Londonban: Gyurta a medencében, vagy néhai edzője, Széles Sándor a lépcsőkön. Bruckner Gábor a 24.hu munkatársaival, Dajka Balázzsal és Pető Péterrel beszélgetett.

Olvasói sztorik