Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Most már nem fújják le: a megnyitóval elkezdődött a tokiói olimpia

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Bár a szervezőbizottság még a héten is meglebegtette, hogy az utolsó pillanatban is lefújhatják a játékokat, pénteken a megnyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a XXXII. nyári olimpia.

A megnyitó alatt többször is előkerült a téma, hogy a sportolóknak a koronavírus-járvány miatt gyakran a többiektől külön kellett készülniük, de mégsem voltak egyedül, mivel összekötötte őket a közös cél, hogy ott legyenek az olimpián.

A sportolók bevonulásánál a sort a szokásoknak megfelelően az első újkori olimpia házigazdája, Görögország nyitotta, Magyarország a 143. nemzetként érkezett a stadionba.

A zászlót Cseh László négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó vitte, aki hazai rekorderként hetedszer vehet részt nyári játékokon – az olimpiák történetében először volt két zászlóvivő. A nők piros-fehér-zöld, kimonószerű ruhában vonultak, míg a férfiak sötétzöld nadrágot és piros-fehér-zöld felsőt viseltek. A magyar csapat 173 tagú (van két tartalék is), többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek Tokióba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk.

Kapcsolódó
180 centis, 74 kilót nyom és 28 éves az átlagos magyar olimpikon
Huszonhat sportágban, 175 magyarért izgulhatunk a napokon belül kezdődő 2021-es tokiói olimpián. Statisztika.

A csapatok nagy része betartotta a távolságtartási szabályokat, de voltak, akik kicsit lazábban vették ezt, az argentinok, az olaszok és a portugálok is együtt vonultak, ugráltak, integettek.

Kapcsolódó
Ketten is félmeztelenül vonultak be az olimpiai megnyitóra
Gondoskodott róla két zászlóvivő is, hogy látványos legyen az olimpiai nyitóünnepség.

A bevonulás után egy videós összeállításban a 100 éves Keleti Ágnes is feltűnt, mint a legidősebb élő olimpiai bajnok. Ezt követően a sportolók kört alkottak, annak közepére behozott színes kockák pedig előbb egy várost, majd pedig a tokiói olimpia logóját szimbolizálták. Közben a stadion felett 1824 drón segítségével a levegőben is megformázták az emblémát, illetve a drónok ezt követően egy földgömbbé álltak össze.

Többi korábbi olimpiához hasonlóan most is felcsendült John Lennon Imagine című slágere, ezúttal a Szuginami gyermekkórus, valamint világhírű énekesek – Alejandro Sanz, John Legend, Keith Urban és Angélique Kidjo – előadásában, majd következett az olimpiai szervezőbizottság vezetőjének, Hasimoto Szejkónak, illetve a NOB elnökének, Thomas Bachnak a beszéde.

Bach azt mondta, ez a remény olimpiája, amely fényként szolgál a koronavírus-járvány okozta sötétségben. A köszöntők után Naruhito császár hivatalosan is megnyitotta a nyári játékokat, majd a műsor végén Tokió is bemutatkozott, és megérkezett az olimpiai fáklya is, mellyel Oszaka Naomi négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező a Fudzsi-hegyet formázó építmény tetejére sétált és meggyújtotta a lángot. A krónikához hozzátartozik, hogy a megnyitó alatt helyiek egy csoportja az Olimpiai-stadion mellett tiltakozott a játékok leállítását követelve.

Takumi Harada / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Ennek ellenére szombat hajnalban beindul a nagyüzem, az olimpia első napján úszóink, férfi kardozóink (Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Szatmári András) mellett a kerékpáros Valter Attilának, a cselgáncsozó Csernoviczki Évának, valamint a taekwondós Salim Omarnak is drukkolhatunk.

A császár négyéves volt

1964-ben, amikor Japán utoljára nyári olimpiát rendezett. Akkor meg is látogatott néhány helyszínt.

A császár és az elnök

Naruhito császár és Thomas Bach, a NOB elnöke is megérkezett a stadionba. Ők fogják megnyitni az olimpiát.

Az elmúlt egy év nehézségei

Nem volt könnyű dolga az olimpiára készülő sportolóknak, sokan közülük a többiektől elszigetelve edzettek, erre utal a mostani jelenet, amikor az egyik szereplő egy szobakerékpáron tekert magában, egy másik pedig egy futógépen falta a métereket.

2013-ban dőlt el, hogy Tokió a befutó

A megnyitó elején látható videóban azt a pillanatot is felevenítették, amikor kiderült, hogy Isztambult és Madridot lenyomva a japán főváros adhat otthont az olimpiának.

Sorsolás döntött a kísérőkről

A sportolók létszámára semmilyen korlátozás nincs, azonban minden csapatból ezúttal csak 4 kísérő vonulhat a csapat mellett a csapatvezetőn és az orvosi stáb egy tagján kívül: ez a magyaroknál sorsolással dőlt el: Fazekas Mária (asztalitenisz tartalék), Gangl Edina (női vízilabda tartalék), Molnár Zoltán (evezős edző) és Wenger Attila (íjász edző) lett a sors kegyeltje.

A magyar zászlóvivők

Az ünnepségek történetében először minden ország 1-1 férfi és női sportolója viszi majd a zászlót, a magyaroknál Mohamed Aida és Cseh László lett a kiválasztott. A csapattársai által erősen fúrt Mohamed hetedik olimpiáján indul, amivel csúcstartó lett, a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh pedig ötödször szerepel a játékokon.

Megnyitó nézők nélkül

Először csak a külföldi nézőket zárták ki az olimpiáról, majd később az a döntés született, hogy a helyiek sem látogathatják a járvány miatt az eseményeket, így a rendhagyó olimpia egy rendhagyó megnyitóval indul.

1964 után újra Tokióban

A japán főváros másodszor rendezhet olimpiát. Eredetileg 2020 nyarán került volna sor a XXXII. olimpiai játékokra, de a koronavírus-járvány miatt végül 2021-re halasztották.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik