Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Most már nem fújják le: a megnyitóval elkezdődött a tokiói olimpia

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Bár a szervezőbizottság még a héten is meglebegtette, hogy az utolsó pillanatban is lefújhatják a játékokat, pénteken a megnyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a XXXII. nyári olimpia.

A megnyitó alatt többször is előkerült a téma, hogy a sportolóknak a koronavírus-járvány miatt gyakran a többiektől külön kellett készülniük, de mégsem voltak egyedül, mivel összekötötte őket a közös cél, hogy ott legyenek az olimpián.

A sportolók bevonulásánál a sort a szokásoknak megfelelően az első újkori olimpia házigazdája, Görögország nyitotta, Magyarország a 143. nemzetként érkezett a stadionba.

A zászlót Cseh László négyszeres ötkarikás ezüstérmes és kétszeres világbajnok úszó, valamint Mohamed Aida tőrvívó vitte, aki hazai rekorderként hetedszer vehet részt nyári játékokon – az olimpiák történetében először volt két zászlóvivő. A nők piros-fehér-zöld, kimonószerű ruhában vonultak, míg a férfiak sötétzöld nadrágot és piros-fehér-zöld felsőt viseltek. A magyar csapat 173 tagú (van két tartalék is), többen azonban hiányoztak a ceremóniáról, mert vagy még meg sem érkeztek Tokióba, vagy a hétvégén már verseny vár rájuk.

Kapcsolódó
180 centis, 74 kilót nyom és 28 éves az átlagos magyar olimpikon
Huszonhat sportágban, 175 magyarért izgulhatunk a napokon belül kezdődő 2021-es tokiói olimpián. Statisztika.

A csapatok nagy része betartotta a távolságtartási szabályokat, de voltak, akik kicsit lazábban vették ezt, az argentinok, az olaszok és a portugálok is együtt vonultak, ugráltak, integettek.

Kapcsolódó
Ketten is félmeztelenül vonultak be az olimpiai megnyitóra
Gondoskodott róla két zászlóvivő is, hogy látványos legyen az olimpiai nyitóünnepség.

A bevonulás után egy videós összeállításban a 100 éves Keleti Ágnes is feltűnt, mint a legidősebb élő olimpiai bajnok. Ezt követően a sportolók kört alkottak, annak közepére behozott színes kockák pedig előbb egy várost, majd pedig a tokiói olimpia logóját szimbolizálták. Közben a stadion felett 1824 drón segítségével a levegőben is megformázták az emblémát, illetve a drónok ezt követően egy földgömbbé álltak össze.

Többi korábbi olimpiához hasonlóan most is felcsendült John Lennon Imagine című slágere, ezúttal a Szuginami gyermekkórus, valamint világhírű énekesek – Alejandro Sanz, John Legend, Keith Urban és Angélique Kidjo – előadásában, majd következett az olimpiai szervezőbizottság vezetőjének, Hasimoto Szejkónak, illetve a NOB elnökének, Thomas Bachnak a beszéde.

Bach azt mondta, ez a remény olimpiája, amely fényként szolgál a koronavírus-járvány okozta sötétségben. A köszöntők után Naruhito császár hivatalosan is megnyitotta a nyári játékokat, majd a műsor végén Tokió is bemutatkozott, és megérkezett az olimpiai fáklya is, mellyel Oszaka Naomi négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező a Fudzsi-hegyet formázó építmény tetejére sétált és meggyújtotta a lángot. A krónikához hozzátartozik, hogy a megnyitó alatt helyiek egy csoportja az Olimpiai-stadion mellett tiltakozott a játékok leállítását követelve.

Takumi Harada / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Ennek ellenére szombat hajnalban beindul a nagyüzem, az olimpia első napján úszóink, férfi kardozóink (Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Szatmári András) mellett a kerékpáros Valter Attilának, a cselgáncsozó Csernoviczki Évának, valamint a taekwondós Salim Omarnak is drukkolhatunk.

Megjöttek a magyarok

Mohamed Aida és Cseh László viszi a zászlót. Mohamednek ez a hetedik olimpiája, Cseh Lászlónak pedig az ötödik. A férfi pólósok kihagyták a megnyitót.

Tiltakozók is vannak a stadionnál

A koronavírus-járvány miatt a japán lakosság nem volt lelkes az olimpiával kapcsolatban. A megnyitó helyszínén is összeverődtek az olimpia ellen tüntetők.

Hol a maszk?!

Kirgizisztán sportolóinak elfelejtettek szólni, hogy a maszk kötelező a megnyitón? Kalap bezzeg volt rajtuk!

Az ugandaiak tánccal kezdtek

Nyolcan maradtak, mióta a szökött súlyemelőjüket hazaküldték. De a hangulatok jónak tűnik a táncot elnézve.

Az olaszok is egykupacban

Most nem a kék színre szavaztak, hanem fehér Armani-melegítőben vonulnak. Az argentinokhoz hasonlóan ők sem vették annyira komolyan a távolságtartási szabályokat.

Az argentinok nem bírnak magukkal

Mi ez a lazaság? Ők nem akartak szépen elszeparálva vonulni, inkább összekapaszkodva, önfeledten ugráltak. Nagyon menő a sötétkék zakójuk a fehér nadrággal!

A menekülteknek idén is külön csapatuk van

Ők következtek a görögök után. Öt éve a közszolgálati csatornán Juszra Márdini neve nem hangzott el az úszóközvetítések során, hiába volt ott ő is az indulók között.

Jönnek a sportolók

Szokás szerint a görögök vonulnak fel, hiszen ők voltak az első újkori olimpia, az 1896-os házigazdái. A távolságtartási szabályok miatt egymástól méterekre sétálnak a sportolók.

Fából öt karika

Egy táncos-zenés performansz végén felhúzták az olimpiai öt karikát a stadionban. A fákat mag formájában még az előző, 1964-es tokiói játékokra hozták magukkal az akkori indulók.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik