A londoni és a riói utáni a tokiói olimpián is Szilágyi Áron lett a férfi kardvívás olimpiai bajnoka.
Szilágyi egész nap nagyon meggyőzően vívott, a venezuelai José Quintero elleni, 15-7-re megnyert mérkőzés tökéletes bemelegítés volt, majd következett a 2016-ban negyedik iráni Mojtaba Abedini, akinek szintén hét találatot engedett.
A nyolc között visszavágott a Szatmári Andrást kiejtő iráni Ali Pakdamannak, aki szintén nem tudott mit kezdeni a magyar klasszis nagyon összeszedett vívásával, a negyeddöntőben 15-6 lett a végeredmény.
Az elődöntő volt a nap legnehezebb csörtéje, a grúz Sandro Bazadze mindent bevetett, reklamált, hevesen gesztikulált, csinálta a cirkuszt, és meglehetősen kellemetlen ellenfél volt.
A döntőben aztán az olasz Luigi Samele számára Szilágyi gyorsan jelezte, hogy ne reménykedjen, pillanatok alatt elhúzott 7-1-re, majd az egyperces szünetre 8-5-ös előnnyel vonulhatott a Vasas vívója. Samele az elődöntőben nagy fordítást mutatott be (6-12-ről nyert 15-12-re a koreai Kim Jung Hvan ellen), de Szilágyi nem hagyta felzárkózni, és a harmadik 15-7-ös győzelme után a sisakját lekapva ünnepelhetett.
Ő szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét Tokióban, és megint megmutatta, hogy az olimpia az ő terepe, hogy ezen a versenyen tud valami olyat, amit a generációjában senki más nem tud.
Gyakran beszélünk arról, hogy a sportban minden fejben dől el, úgyhogy érdemes megkérdezni Szilágyi Árontól, hogy csinálja, hogy mindig a legkiélezettebb helyzetekben tűnik a legnyugodtabbnak, mégis legélesebbnek.
Szilágyi Áron edzője, Decsi András az M4 Sportnak azt nyilatkozta, a következő olimpiáig biztosan folytatja tanítványa, akinek Tokióban még a csapatversenyben is jelenése lesz.