A következő élő közvetítés része Siklósi Gergely ezüstérmes párbajtőrben, kikaptak a kézisek

18 éves úszóé az olimpia eddigi legnagyobb szenzációja

Már az első döntős napon született egy szenzáció a tokiói olimpia medencéjében:

a tunéziai Ahmed Hafnaoui mindenkit meglepve végig jól tartotta magát, majd az utolsó ötven méteren óriásit hajrázva megnyerte a férfiak 400 méteres gyorsúszó számát.

Tetsu Joko / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

A mindössze 18 éve sportoló a leglassabb idővel jutott be a döntőbe. Ezek után a nyolcas pályán tempózva jutott el olimpiai bajnoki címig, ami egészen elképesztő eredmény. 16 századdal verte meg a szám favoritját, az ausztrál Jack McLoughlint. Nem csoda, hogy az edzője óriási ünneplést csapott a tokiói lelátón, az ő örömétől volt hangos az uszoda, de azt is meg kell jegyezni, hogy a tunéziai úszó érdemelte ki az első igazán komoly tapsot is.

El sem hiszem! Ma jobban éreztem magam a vízben, mint a kezdésnél és ennyi: beugrottam a vízbe és mostanra én vagyok az olimpiai bajnok.

Hafnaoui sikerében az az érdekes, hogy igazán kiugró eredményei nem voltak korábban. Ugyan 2018-ban ott volt az ifjúsági olimpián (200, 400 és 800 gyorson), hetedik volt a legjobb helyezése. Mindössze 12 éves kora óta úszik egyébként, akkor csatlakozott a tunéziai úszóprogramhoz. 2019-ben nem sikerült kvalifikálnia a juniorok világbajnokságára.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka: Most nem fér bele a kesergés
Van még három száma az olimpián, most azokra kell koncentrálnia.

Ahmed Hafnaoiui Tunézia második úszója, aki olimpia aranyérmesnek mondhatja magát, ez korábban Oussama Melloulinak sikerült, aki 2008-ban, Pekingben 1500 méteren győzött, majd négy évre rá, Londonban 10 kilométeres nyíltvízi úszásban. Mellouli egyébként a mostani olimpia előtt bejelentette a visszavonulását, miután összekülönbözött a tunéziai szövetséggel, de aztán a FINA közbenjárásával sikerült rendezni a konfliktust, így részt vesz a játékokon, ezúttal is 10 kilométeren indul – ahogyan Rasovszky Kristóf is.

Férfi 400 m gyors

1. Ahmed Hafnaoui (Tunézia) 3:43.36 perc

2. Jack McLoughlin (Ausztrália) 3:43.52

3. Kieran Smith (Egyesült Államok) 3:43.94

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik