Czeglédi Zsolt / MTI
Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Vereséggel kezdte az olimpiát a kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott első olimpiai meccsén 30-29-re kikapott Franciaország ellen.

A mérkőzés elején mindkét oldalon kimaradt egy-egy helyzet, majd Bíró védett kétszer is bravúrosan, de a franciáknak végül sikerült hamar megszerezni a számukra megnyugtató első gólt, amelyet aztán gyors egymásutánban újabb kettő követett. A következő francia találat hétméteresből született, a magyarok pedig Háfra révén a hatodik percben vették be először a rivális kapuját (4-1).

A nagy iramban játszó és keményen védekező franciákkal szemben nem volt könnyű dolga Elek Gábor tanítványainak, de előbb Lukács, majd Kisfaludy is betalált egy percen belül, ezzel egy gólra apadt a különbség (4-3). Bíró újabb védése és Háfra remek egyéni megmozdulása után egyenlítettek a magyarok, de a zártan és hatékonyan védekező franciák hamarosan ismét kétgólos előnybe kerültek, melyből Klujber faragott le egyet nagyszerű távoli lövésével (5-6).

Az ellenfél rövid idő alatt két találattal válaszolt, majd ismét jött Lukács, aki szép gólt dobott a jobb szélről, ugyanakkor a franciák ettől nem törtek meg (9-6). A félidő második felében a magyaroknak sikerült valamelyest féken tartani a riválist, sőt, Lukács duplájával 23 perc után egyenlő volt az állás (10-10).

A szünetig hátralévő időben Schatzl és Lukács is eredményes volt még, de a franciák sem tétlenkedtek, és két ellentámadásból, valamint egy hétméteresből szerzett góllal végül elérték, hogy a félidőt előnyben zárják (15-12).

Térfélcsere után két francia gólra három magyar volt a válasz, Schatzl találata, valamint Vámos két hétméterese után kétgólosra csökkent az ellenfél előnye. Háfra ekkor ismét villant, de a franciák nem akarták túlságosan közel engedni a magukhoz a riválist, így 10 perc után néggyel vezettek (22-18).

A zárt kapus mérkőzésen szinte minden taktikai utasítás jól hallható volt, így az is, hogy Elek Gábornak a legtöbbször a védekezéssel volt problémája. A bátran játszó Vámos, valamint Kisfaludy, Schatzl és Háfra góljainak köszönhetően az utolsó 10 perchez érkezve a franciák előnye nem volt megnyugtató, Olivier Krumbholz szövetségi kapitány időt is kért (26-24).

Tanítványai ezután megpróbáltak ellépni a magyaroktól, akik azonban jól tartották magukat, hatalmasat küzdöttek, de ez is csak arra volt elég, hogy csekély különbségű vereséget szenvedjenek. Folytatás kedden a brazilok ellen.

Női kézilabdatorna, B csoport, 1. forduló:

Franciaország – Magyarország 30-29 (15-12)
gólszerzők: Zaadi 10, Flippes, Nze Minko 4-4, Coatanea 3, Nocandy, Niakate, Foppa 2-2, Lacrabere, Edwige, Valentini 1-1, illetve Vámos 6, Lukács 5, Háfra 4, Schatzl, Klujber, Szőllösi-Zácsik 3-3, Kisfaludy, Márton 2-2, Tomori 1
lövések/gólok: 48/30, illetve 48/29
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/6
kiállítások: 8, illetve 6 perc

 

További eredmények a csoportból:
Svédország – Spanyolország 31-24 (13-9)
Orosz olimpiai csapat – Brazília 24-24 (14-12)

 

A csoport állása: 1. Svédország 2 pont (31-24), 2. Franciaország 2 (30-29), 3. Brazília és Orosz Olimpiai Bizottság csapata 1-1 (24-24), 5. Magyarország 0 (29-30), 6. Spanyolország 0 (24-31)

 

A másik csoportban:
Montenegró – Angola 33-22 (13-12)
Norvégia – Koreai Köztársaság 39-27 (18-10)
Hollandia – Japán 32-21 (18-10)

Nagyot harcolt, de kikapott a magyar kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott első olimpiai meccsén 30-29-re kikapott Franciaország ellen. A magyar csapat nagyon rosszul kezdett, a franciák 4-0-ra elléptek, de aztán sikerült utolérni őket. A folytatásban szinte végig az volt a forgatókönyv, hogy a franciák két-három-négy góllal elhúztak, mi pedig igyekeztünk visszaküzdeni magunkat. A csapat nagyot harcolt, de sok technikai hibával játszott, kimaradt két hetes is, így a végén hiába tartotta meccsben a válogatottat Bíró Blanka a bravúrjaival, a vége egygólos vereség lett. Folytatás kedden a brazilok ellen.

Vége, kikaptunk

30-29-re győzött Franciaország az olimpia első fordulójában.

29-30

Zácsik-Szöllősi góljával egy csak a különbség megint. Kilenc másodperccel a vége előtt a franciák időt kértek.

28-30

Zaadi hetes becsorgott valahogy Bíró kezeit érintve. A franciák minden hetesüket belőtték, mi kettőt is elrontottunk.

28-29

Üres volt a franciák kapuja, Márton kihasználta, már csak egy a hátrány.

27-29

Bíró újabb nagy bravúrja után Tomori szerzett gólt. Valentinit ki is állították.

26-29

Klujber lövését Darleux leolvasta, aztán a francia támadásnál Bíró védett nagyot. A kapust lehozva támadtunk, de Vámos hibája miatt a franciák jöhettek.

26-29

Na, ez nem hiányzott: Foppa gólt lőtt, Zácsik-Szöllősit pedig kiállították.

26-28

Márton tért vissza a bal szélre, góllal jelentkezett. Fontos góllal.

25-28

Nze Minko nagyképűsködött el egy helyzetet, Vámos góljával megint három a hátrányunk.

24-28

Darleux védte Schatzl kiszorított helyzetből leadott lövését. Tomorival szabálytalankodtak, hetest kaptunk, Vámos azonban a kapufára lőtte. Ez a második kihagyott hetesünk. Nze Minko büntetett.

24-27

Zaadi a kilencedik gólját lőtte, nagyon simán ment át a magyar falon. Vámos lövése sajnos nagyon elszállt.

24-26

Bordást szedték le, hetes, Vámos belőtte. Időt kértek a franciák. Most jó lenne megfogni őket!

23-26

Klujber távoli góljára Niakate válaszolt, így nehéz lesz igazán közel kerülni hozzájuk.

22-25

Sajnos a franciák könnyű gólokat szereznek, Foppa is eredményes volt, majd Háfra használta ki, hogy emberelőnybe kerültünk. Niakate nagy góljával ismét négy az előnyük, de Schatzl faragott belőle.

20-23

Zaadi tarthatatlan, a hátán viszi a franciákat. Klujbert zúzták le, hetest kaptunk, Vámos belőtte.

18-22

Vámos góljára Coatanea felelt.

16-20

Flippes két magyar között brusztolta el magát a kapuig, és ha már ott volt, be is dobta. Janurik nagyot védett, de hetest kaptak a franciák, Zaadi megint precíz volt sajnos. Időt is kért Elek Gábor.

12-15 a félidő

Zaadi kíméletlenül bevágta az időntúli hetest, három góllal vezet a francia csapat a félidőben.

Most ők kértek időt

11 másodperc van a félidőből, Olivier Krumbholz még akart néhány instrukciót adni a csapatának.

12-14

Eladtuk a labdát, Nze Minko végigrobogott, bevágta. Flippes is lerohanásból szerzett gólt, elhúztak megint kettővel.

12-12

Leynaud védte lábbal Háfra ziccerét. A kapust lehozva támadtak a franciák, Lukács kihasználta, hogy nincs kapus, és az ötödik góljával egyenlített.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.