A magyar női kézilabda-válogatott első olimpiai meccsén 30-29-re kikapott Franciaország ellen.
A mérkőzés elején mindkét oldalon kimaradt egy-egy helyzet, majd Bíró védett kétszer is bravúrosan, de a franciáknak végül sikerült hamar megszerezni a számukra megnyugtató első gólt, amelyet aztán gyors egymásutánban újabb kettő követett. A következő francia találat hétméteresből született, a magyarok pedig Háfra révén a hatodik percben vették be először a rivális kapuját (4-1).
A nagy iramban játszó és keményen védekező franciákkal szemben nem volt könnyű dolga Elek Gábor tanítványainak, de előbb Lukács, majd Kisfaludy is betalált egy percen belül, ezzel egy gólra apadt a különbség (4-3). Bíró újabb védése és Háfra remek egyéni megmozdulása után egyenlítettek a magyarok, de a zártan és hatékonyan védekező franciák hamarosan ismét kétgólos előnybe kerültek, melyből Klujber faragott le egyet nagyszerű távoli lövésével (5-6).
Az ellenfél rövid idő alatt két találattal válaszolt, majd ismét jött Lukács, aki szép gólt dobott a jobb szélről, ugyanakkor a franciák ettől nem törtek meg (9-6). A félidő második felében a magyaroknak sikerült valamelyest féken tartani a riválist, sőt, Lukács duplájával 23 perc után egyenlő volt az állás (10-10).
Térfélcsere után két francia gólra három magyar volt a válasz, Schatzl találata, valamint Vámos két hétméterese után kétgólosra csökkent az ellenfél előnye. Háfra ekkor ismét villant, de a franciák nem akarták túlságosan közel engedni a magukhoz a riválist, így 10 perc után néggyel vezettek (22-18).
A zárt kapus mérkőzésen szinte minden taktikai utasítás jól hallható volt, így az is, hogy Elek Gábornak a legtöbbször a védekezéssel volt problémája. A bátran játszó Vámos, valamint Kisfaludy, Schatzl és Háfra góljainak köszönhetően az utolsó 10 perchez érkezve a franciák előnye nem volt megnyugtató, Olivier Krumbholz szövetségi kapitány időt is kért (26-24).
Tanítványai ezután megpróbáltak ellépni a magyaroktól, akik azonban jól tartották magukat, hatalmasat küzdöttek, de ez is csak arra volt elég, hogy csekély különbségű vereséget szenvedjenek. Folytatás kedden a brazilok ellen.