A következő élő közvetítés része Hosszú visszalépett a 200 pillangótól, kizárták a 4x200-as gyorsváltónkat – keddi hírfolyam

Vas Kata Blanka: Nem az erő döntött, hanem a technika – videón a történelmi magyar siker

Tim de Waele/Getty Images
Tim de Waele/Getty Images

A mindössze 19 éves Vas Kata Blanka negyedik helyen ért célba a tokiói olimpiai játékok hegyikerékpáros versenyén. Magyar kerékpáros még sosem járt ilyen magasságban olimpiai játékokon. Videón mutatjuk a célbaérkezését:


„Nagyon nehéz verseny volt, nagyon izgultam. Hibáztam párat, de bíztam magamban, hogy a saját tempó jó lesz. Nem akartam hirtelen felérni az előttem lévő csoportra, mert akkor megrogytam volna nagyon. Így saját tempóban jól haladtam, az utolsó két körben pedig sikerült a negyedik helyre felérni” – nyilatkozta az M4 Sportnak Vas, aki a hegyikerékpár mellett terepkerékpárban (cyclocross), illetve országúton a mezőnyversenyben és az időfutamban is aktuális felnőtt magyar bajnok..

A pályát még a rajt előtt egy órával is átépítették, ami meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy olimpián ilyen előfordulhat. A pályabejárás azért valamennyire segítségemre volt. A verseny előtt imádkoztunk, hogy essen, mert az nekem kedvez, mivel tudok sárban menni. Összességében ezért sem az erő, hanem a technika döntött. Ez pályafutásom eddigi legnagyobb eredménye. A legfiatalabb voltam a mezőnyben, és negyedik lettem! Nem hiszem el!

– mondta a nap magyar szempontból meglepetésembere, a terepkerékpárban U23-as Eb-második Vas.

„Történelem! Köszönöm neked ezt az élményt. Fel sem fogom mit műveltél ma… Szerény, aranyos, példakép vagy. Indulok is egyet montizni a tiszteletedre” – írta Valter Attila országúti kerékpározónk saját Facebook-oldalán.

NŐI HEGYIKERÉKPÁR, VÉGEREDMÉNY

1. Jolanda Neff (Svájc) 1:05:35 óra
2. Sina Frei (Svájc) +1:11 perc hátrány
3. Linda Indergand (Svájc) +1:19
4. VAS KATA BLANKA (MAGYARORSZÁG) +2:09
5. Anne Terpstra (Hollandia) +2:35
6. Loana Lecomte (Franciaország) +2:57

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik