Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

A férfi kardcsapat után a cselgáncsozó Tóth Krisztián is bronzérmes – élő hírfolyam az olimpiáról

AFP és MTI
AFP és MTI
  • Az olimpia ötödik versenynapját az úszóink kezdték, 200 pillangón Milák Kristóf a papírformának megfelelően, olimpiai rekorddal, aranyérmes lett, Kenderesi Tamás negyedikként zárt. 200 vegyesen Hosszú Katinka messze volt a dobogótól, 7. lett. Kapás Boglárka és Németh Nándor nagyot úszott, 200 pillangón, illetve 100 gyorson intéztek maguknak egy-egy helyet a magyar idő szerint csütörtök hajnali finálékban.
  • Férfi kardcsapatunk első meccsén az Egyesült Államok ellen 45-36-ra nyert, a döntőért az olaszok következtek, és bár Szilágyi Áronék sokáig vezettek, végül 45-43-ra kikaptak. Így a bronzért vívhattak a németekkel, és 45-40-re le is győzték őket, megszerezve a harmadik magyar vívóérmet Tokióban.
  • A cselgáncsozóknál a 90 kilogrammosok között induló Tóth Krisztián az első két meccsét ipponnal nyerte, a legjobb nyolc között azonban kikapott német ellenfelétől, így a vigaszágra került, ahol mindkét összecsapását hozta, így bronzérmet szerzett.
  • Folytatják a vitorlázók, a remekül kezdő Berecz Zsombor Finndingiben a 3. és a 4. futam után továbbra is a második.
  • Női pólósaink az orosz csapat elleni döntetlen után a címvédő Egyesült Államokkal találkoztak, és 6-8-ról fordítva 10-9-re győztek a torna esélyesének számító amerikaiak ellen.

Milákon szétszakadt a gatya, de még ez sem zökkentette ki

„Engem is meglepett, hogy a call roomban indulás előtt szakadt szét rajtam a nadrág. Ez kicsit elvitte a figyelmemet, tíz perccel a szám előtt történt a malőr. Büszke vagyok magamra, és mindenkire, aki segített nekem. Mindenki nyugodtan érezheti magáénak ezt az eredményt, és köszönöm azoknak, akik segítettek.

Saját magammal foglalkoztam, de örülök, hogy előzetesen mindenki úgy érezte, hogy meglesz az arany. Biztos voltam benne, hogy nem lesz világcsúcs, csak leúsztam

– nyilatkozta a 200 pillangó újdonsült olimpiai bajnoka, Milák Kristóf.

Kapás Boglárka döntős!

A futamában második lett a kínai Zsang mögött, de a 2:06.59 perces idő a mezőny harmadik legjobb idejének számít, így csütörtök hajnalban a fináléban szurkolhatunk Boginak.

Megkérdeztük az úszókapitányt, mit gondol Hosszú Katinka visszalépéséről

Jonathan NACKSTRAND / AFP

Elég nagy visszhangja volt annak, hogy Hosszú Katinka kedden visszalépett a 200 pillangó előfutamaitól Tokióban. A háromszoros olimpiai bajnok négy számban nevezett az idei játékokra, fő számában, 400 vegyesen az ötödik helyen végzett, 200 vegyesen pedig hetedik idővel jutott be a döntőbe. A programütközés miatt már előre sejteni lehetett, hogy a 200 pillangót nem biztos, hogy végigviszi, most már a szám indulása előtt meghozta ezt a döntést – és így az a furcsa helyzet állt elő, hogy mindössze 16-an indultak, azaz mindenki továbbjutott a szerdai elődöntőkbe, Kapás Boglárka az ötödik legjobb idővel.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka nem áll rajthoz 200 pillangón
Javában zajlik az olimpia negyedik napja, minden érdekességről, eredményről, magyar sikerről beszámolunk.

200 pillangón Jakabos Zsuzsanna is megúszta az A szintet korábban, ő a hazai rangsorban a harmadik volt, ám mivel ugyanabban a számban egy nemzetből csak ketten indulhatnak, így Kapás és Hosszú nevezése miatt lemaradt erről a számról – utóbbi visszalépése után már nem lehetett őt benevezni. A 2016-os olimpián egyébként megtörtént ugyanez, Hosszú akkor is nevezett, de aztán nem vitte végig a 200 pillangót, Jakabosnak akkor is megvolt a szintideje, de nem úszhatott abban a számban.

A szerdai döntős program előtt futottunk bele Sós Csabába, az úszók szövetségi kapitányába a tokiói uszoda mellett, megkérdeztük ő hogyan látja a kérdést:

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy Hosszú Katinka összesen kilenc számban úszta meg az A szintet, ebből már az olimpia előtt elengedett ötöt, lehetőséget biztosítva másoknak. Úgyhogy a mérlege mindenképpen pozitív. Zsu férje, Petrov Iván nagyon korrekten elmondta, hogy most nincs abban a formában, hogy döntőbe jusson 200 pillangón. Ott van viszont a gyorsváltó, amiben benne van a döntő esélyével. Személyes érdekek nem sérültek ebben az esetben

– mondta nekünk Sós, megjegyezve, hogy a budapesti Európa-bajnokságon idén a 400 vegyes aranya és a 200 vegyes bronza mellett 200 pillangón ezüstérmet nyert Hosszú.

Hosszú Katinka aztán hetedik lett 200 vegyesen a szerdai döntőben. Milák Kristóf korábban olimpiai rekordot jelentő úszással aranyérmet nyert a 200 pillangón. Övé minden idők négy legjobb időeredménye ezen a távon.

57 év után van magyar döntős a klasszikus számban

Németh Nándor a 100 méter gyors szerdai elődöntőjéből bejutott a csütörtöki fináléba. A BVSC 21 éves sprintere 47.81 másodperces idejével három századot faragott saját országos csúcsából, amivel hetedikként jutott tovább. Németh hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számban legutóbb éppen Tokióban, az 1964-es játékokon volt magyar döntős, akkor Dobay Gyula hetedik lett.

A finálét – közép-európai idő szerint – csütörtökön 4.37-kor rendezik.

Titmus ezt is megnyerte

Ledecky a dobogóra sem fért fel 200 gyorson, csak az ötödik lett. Titmus hatalmas hajrával előzte meg a hongkongi Haughey-t, a kanadai Penny Oleksiaké a bronz. Titmus 1:53.50-es ideje új olimpiai csúcs.

Jonathan NACKSTRAND / AFP

Az első döntő

Női 200 gyorson az a kérdés, hogy Katie Ledecky vissza tud-e vágni az őt 400-on legyőző ausztrál Ariarne Titmusnak?

Jól indul a nap!

Németh Nándor 47.81 másodperces idővel, új országos csúccsal döntős 100 gyorson. Németh, aki a futamában harmadik lett, a hetedik idővel került a döntőbe. Bravó!

Kovács Tamás / MTI

3.49-kor jön Milák

Hatalmas meglepetés lenne, ha nem ő nyerne. De ez egy olimpiai döntő. Eddig viszont úgy néz ki, elbírja az esélyesség terhét.

Akcióban a férfi kardcsapat

Férfi kardban Szilágyi Áron szombaton ismét megvédte címét, így már háromszoros olimpiai bajnokként lép pástra a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrással és a 2009-ben vb-bronzérmes Decsi Tamással együtt. Csereként Gémesi Csanádot lehet beállítani – aki egyébként rendszerint az alapcsapat tagja –, visszacserére viszont már nem lesz lehetőség.

A férfi kardozók esélyesként szerepelnek majd, mivel az elmúlt évek világbajnokságain rendre érmet szereztek, 2016-ban, 2017-ben és 2019-ben ezüstöt, 2018-ban bronzot. Legutóbb, a két évvel ezelőtti budapesti vb-n ráadásul mindössze egyetlen tussal maradtak alul a döntőben az akkor sorozatban a harmadik vb-címüket begyűjtő dél-koreaiakkal szemben. A magyarok az amerikaiakkal kezdenek, és győzelem esetén az olasz-iráni párharc továbbjutójával küzdhetnének meg a döntőért, ahova a másik ágról a dél-koreaiak, illetve az oroszok vagy a németek juthatnak be. A magyar férfi kardválogatott legutóbb 25 éve, Atlantában nyert érmet – ezüstöt – olimpián.

Hosszú Katinka is döntős

200 vegyesen száll vízbe, és ebben a számban aranyérmet nyert Rióban. Most a hetedik idővel került a fináléba, bízzunk benne, hogy elő tudja csalni az öt évvel ezelőtti formáját.

Lássuk az 5. napot!

Komoly aranyeséllyel kecsegtet a tokiói olimpia 5. napja, hiszen a 200 méteres pillangóúszás döntőjében Milák Kristóf a toronymagas esélyes. Milák mellett egy másik magyarért, Kenderesi Tamásért is szoríthatunk a fináléban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik