A következő élő közvetítés része Hosszú Katinka kiesett, Mohamed Aida rekorder lett, a kézis lányok újra kikaptak – csütörtöki hírfolyam az olimpiáról

Ez talán enyhíti a magyar cselgáncsos csalódottságát

Jack GUEZ / AFP
Jack GUEZ / AFP

Japánban a dzsúdó nemzeti sport, ahogy egy magyar kolléga találóan megjegyezte, az az ő vízilabdájuk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az egyik boltba belépve beszélgetni kezdtünk az egyik eladóval, aki érdeklődött, honnan jöttem, majd utána arról, hogyan állnak a magyarok. Épp azt ecseteltem neki, hogy ha eddig még nem látta Milák Kristófot úszni, mindenképp keressen rá, mert még úgy is képes olimpiai csúccsal megnyerni a 200 pillangó döntőjét, hogy kis híján lekéste a versenyt.

Kapcsolódó
Milák Kristófnak még fel kell dolgoznia az olimpiai győzelmét
Edzője, Selmeci Attila szerint a magyar klasszis láthatóan nem találta a helyét az aranyérem megnyerése után, úgyhogy hagyni kell kicsit leülepedni a dolgokat.

Nem meglepő módon ő inkább a cselgáncsot követi, majd kisebb meglepetésemre megjegyezte: nagyon kedveli Karakas Hedvig stílusát, sajnálja, hogy nem sikerült számára jól ez a mostani olimpia.

Karakas számára elég rövidre sikerült a tokiói kaland, a magyar cselgáncsozó ugyanis már az első mérkőzését elveszítette a nők 57 kilogrammos mezőnyében.

Nem erre számítottam, kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a történeteket

mondta a kiesése után a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, hogy úgy érezte, mindent megtett a felkészülés során és semmi előjele nem volt annak, hogy ilyen korán befejezi. A világbajnoki bronzérmes, tavaly Európa-bajnoki címet nyert, 31 éves dzsúdósnak ez a mostani volt a harmadik olimpiája:

  • Londonban az ötödik lett (vigaszágról a bronzmérkőzésig jutott),
  • Rióban pedig a hetedik.

A magyar cselgáncsozók egy érmet már biztosan magukkal visznek Tokióból, Tóth Krisztián a 90 kilogrammos mezőnyben ért oda a dobogóra. Óriási utat tett meg a sportoló, aki 2016-ban még arról beszélt, hogy agyonnyomja az olimpia terhe, most viszont saját bevallása szerint is olyan felszabadultan tudott dzsúdózni, amire talán még nem is volt példa pályafutása során.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik