A következő élő közvetítés része Márton Anita nem jutott döntőbe, szenvedtek a pólósok – az olimpia 7. napjának hírei egy helyen

Cseh László számára egyelőre a pecázás fontosabb

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt szerint nem csupán egy nagyszerű úszó, hanem Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását a tokiói olimpián.

Nem véletlenül választották meg a legjobb olyan úszónak, aki nem nyert olimpiát. Mindig megbízhatóan teljesített

– méltatta tanítványát Plagányi Zsolt, aki az általános iskola alsó tagozatában is foglalkozott a legendás úszóval, majd felnőttként 2014-ben vette át a szakmai munkájának irányítását.

Kapcsolódó
Cseh László előtt még az olimpiai bajnok is meghajolt
A magyar úszót ennyire tisztelik a versenytársai.

A szakember az MTI érdeklődésére elárulta, már az első benyomása az volt a hétéves Cseh Lászlóról, hogy „marha ügyes és kiváló minőségű izomzattal rendelkezik”. Elmesélése alapján már gyerekként sokszor vissza kellett fogni őt, a tehetséges úszóra Kiss László korábbi szövetségi kapitány figyelmét is felhívta.

„Az a legfontosabb, hogy neki is jó lezárás volt ez az olimpia, mert élvezte. A technikája még mindig kiváló, a mozgása harmonikus, az első száz métere továbbra is világszínvonalú, de fizikálisan már vannak jobbak nála. A felkészítésében a pandémia miatti leállást követő újraindítás volt a legnehezebb” – mondta Cseh László utolsó versenyével kapcsolatban a tréner, aki szerint nehéz ezt a kapcsolatot lezárni, hiányozni fog a csapatából, mivel Cseh állandóan tanácsokkal segítette a társait.

Plagányi hozzátette, próbálja rávenni a kétszeres világbajnokot, hogy a segítője legyen, de egyelőre a pecázás fontosabb számára. Azt kérte tőle, hogy azért vigyázzon a súlyára.

Kovács Tamás / MTI Plagányi Zsolt és Cseh László a riói nyári olimpián.

„Megbízható, küzdőképes, következetes, céltudatos” – jellemezte Cseh Lászlót a mestere, aki bátran példaképként állítja minden gyerek elé. Plagányi szerint nagy megtiszteltetés volt, hogy 2014-ben neki szavazott bizalmat Cseh László az édesapjával együtt, és úgy gondolja, rászolgált erre, mert a 2005-ös első vb-címe után tíz évvel ismét sikerült csúcsra juttatnia, amikor Kazanyban diadalmaskodott 200 méter pillangón.

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között a két világbajnoki cím, továbbá hat ötkarikás és 13 vb-érem fémjelzi.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik