A következő élő közvetítés része Márton Anita nem jutott döntőbe, szenvedtek a pólósok – az olimpia 7. napjának hírei egy helyen

„A dopping jelen van az úszásban” – nem tudja kijelenteni az amerikai úszó, hogy tiszta volt az olimpiai döntő

Az amerikai Ryan Muprhy második helyen végzett pénteken a tokiói olimpia 200 méteres hátúszószámában, melyet az orosz Jevgenyij Rilov nyert meg, míg a brit Luke Greenbank lett a harmadik – Telegdy Ádám élete legjobbjával az ötödikként ért célba. Murphy a döntő után azt mondta, nem akar senkit semmivel sem megvádolni, de nem tudja százszázalékosan biztosan kijelenteni, hogy tiszta volt a verseny.

Grigory Sysoev / Sputnik / Sputnik via AFP

„Tisztázni szeretném, hogy senkit sem vádolok semmivel, Rilov és Greenbank is nagyszerű munkát végzett, mindketten nagyon tehetséges úszók. Kiemelkedő technikájuk van.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a dopping jelen van az úszásban

idézi Murphyt az insidethegames.biz. Azzal folytatta, hogy beszélt a nemzetközi szövetség, a FINA ügyvezető igazgatójával, Brent Nowickival, akinek azt javasolta, hogy lehetne transzparensebb a vizes sportokat tömörítő szervezet mind pénzügyileg, mind a doppingellenőrzések terén, mire azt a választ kapta, hogy sok idő, míg meg lehet tisztítani a sportot. „Márpedig, ha ezt hallod egy sportvezetőtől, az kemény” – mondta Murphy.

Megkérdezték a korábban a 100 hátat is megnyerő Rilovot, hogy mit gondol amerikai riválisa szavairól. Ő kibújt a válasz alól, azt felelte, Murphy semmi rosszat nem mondott rá, így nem is kommentálná a dolgot.

Minden teszten részt vettem és mindent megteszek a tiszta sportért. Erre tettem fel az életemet. Úgyhogy nem tudom, mit mondhatnék erre.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik