Élő Olimpia 2021 – Friss hírek

Milák Európa-csúccsal ezüstérmes 100 pillangón, a férfi pólósok győztek az Egyesült Államok ellen – élő hírfolyam

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
  • A 200 méteres pillangóúszásban győztes Milák Kristóf 100 méteren ezüstérmes lett.
  • Kozák Luca 100 gáton bejutott az elődöntőbe.
  • A férfi vízilabdázók három góllal verték az amerikaiakat.
  • A magyar női kézilabda-válogatott három vereség után a már két győzelmet aratott spanyolokkal találkozik.
  • A vitorlázóknál Finndingiben Berecz Zsombor harmadik és ötödik lett, a szombati két futam után közelebb került az előtte egyelőre ezüstérmes pozícióban álló spanyolhoz.
  • Sportlövészetben Mészáros Eszter a kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses összetett versenyében a 26. helyen zárt..
  • A vívóknál a női kardcsapat három vereséggel a nyolcadik lett

Nagy Viktor extrája is kellett az Egyesült Államok legyőzéséhez

Bár Mezei gyors góljával indult a találkozó, az elején nem úgy ment a magyar férfi vízilabda válogatottnak ahogy szerették volna – kifejezetten döcögve indult az Egyesült államok elleni csoportmérkőzés. Szoros meccsen 2-1-es első negyed után 5-4-re vezettünk a félidőben úgy, hogy az első három emberelőnyös helyzeteünket kihagytuk. Szerencsére az amerikaiak is négyből négyszer hibáztak.

A harmadik negyedben megrázta magát a csapat és bő tíz percre lehúztuk a redőnyt. A három nullára nyertük ezt az etapot, sőt, a záró felvonás is Varga Dénes góljával indult, így öt gólosra nőtt az előnyünk (9-4) annak ellenére, hogy ekkor már majdnem kétszer annyi emberelőnyös helyzetet kaptak az amerikai, mint mi.

A magyar válogatott kicsit tán túlzottan megnyugodott a hatalmas előnytől, mert megtorpantunk, amit a TEAM USA köszönt szépen – zsinórban három találatot szerezve újra meccsbe került (7-9). Eztán azonban újra megrázta magát a magyar csapat és végül Hosnyánszky dudaszós góljával 11-8-ra zártuk le a meccset. Ha valakit ki kell emelnünk, úgy Nagy Viktor teljesítményét említhetjük, aki hatvan százalék feletti védésmutatóval zárt.

Märcz  Tamás szövetségi kapitánynak tetszett az az elszántság, ahogy játszottunk.

Formában és mentálisan is lépkedünk előre. Talán ennek láttuk a mai visszajelzését. Egyesült Államok fizikailag nagyon erős, harcosan kellett játszani. Azt is meg kell szokni, hogy kicsit többet fújtak arra az oldalra, mint nekünk. A mi emberelőnyös helyzeteinkben azonban még mindig nem voltak pontosak a labdajáratásaink, a következő pihenő napokban erre fogunk koncentrálni, hogy 50 százalékos előnymutató fölé kerüljünk

– értékelt a kapitány. Hát igen, a 13-ból 4 értékesített előny (31 százalékos hatékonyság) kevés lesz, bárki is jön majd szembe az egyenes kieséses szakaszban.

Hétfőn magyar idő szerint hajnali 4 órakor az Olaszország elleni rangadóval zárjuk a csoportkört. A magyar vízilabdázók továbbjutás nem kérdéses. Az azonban igen, végül hányadik helyen zár a csoportjában és augusztus 4-én kivel találkozik a középdöntőben. Ugyanis azon az egy meccsen dől majd el, éremért játszhat a csapat, vagy az 5-8. hely valamelyikéért.

Vízilabda, A csoport, 4. forduló

Egyesült Államok–Magyarország 8–11 (1–2, 3–3, 0–3, 4–3)

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Wolf – Hooper, Vavic, Obert, Daube, Cupido, Hallock, Woodhead, Bowen, Stevenson, Smith, Irving.
Szövetségi kapitány: Vanja Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Manhercz, Erdélyi, Varga Dénes, Mezei, Vámos, Jansik Sz., Angyal D., Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 16/5
Gól – ötméteresből: 
1/1, ill. –
Kipontozódott: 
Erdélyi (25. p.), Daube (30. p.)
Kiállítva (cserével, végleg): 
Hooper (24. p.)

 

Az A csoport állása:

1. Magyarország 4 3 1 59–30 29 6
2. Olaszország 3 2 1 39–19 20 5
3. Görögország 3 2 1 26–24 2 5
4. Egyesült Államok 4 2 2 54–39 15 4
5. Japán 3 3 33–41 –8 0
6. Dél-afrikai Köztársaság 3 3 6–64 –58 0

Mészáros Eszter a 26. lett összetett puskában

Mészáros Eszter a 26. helyen végzett a női kisöbű szabadpuska 3×40 lövéses számában.

A 19 éves gödöllői sportlövő az 50 méteres viadal alapversenyének első harmadában, térdelő testhelyzetben 388 kört ért el, majd fekvőben 391-et, és ezzel a középmezőnyben állt.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy Mészárosnak a fináléba jutáshoz bravúrosan kellene álló testhelyzetben céloznia, ám ebben sokat hibázott, a 400-ból 382 kört ért el, ezzel pedig összesítésben 1161 körrel zárt.

A nyolcas döntőhöz ezúttal 1171 körre volt szükség.

A világkupa-győztes, junior Európa-bajnok puskás számára ezzel véget ért pályafutása első olimpiája: a mostani 26. helye előtt légpuskában 20.-ként zárt, a 10 méteres vegyes csapat versenyben pedig hetedik helyet ért el Péni Istvánnal közösen.

Berecz Zsombor hét futam után is harmadik

A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a hetedik futamban a harmadik helyen futott be, ezzel összetettben továbbra is harmadik a tokiói olimpián, írta az MTI.

C. J. Gunther / MTI / EPA

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó szombaton végig az élmezőnyben hajózott és a célhoz közeledve is tudott javítani pozícióján. A csaknem egyórás futamban csak a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh és a kanadai Tom Ramshaw előzte meg a 19 hajót számláló mezőnyben.

Az élen továbbra is a címvédő brit Giles Scott áll, ugyanannyi helyezési ponttal (19), mint a spanyol Joan Cardona, aki most 13. lett, de ezt az eredményét kiejtheti. Berecz csökkentette a hátrányát és 24 ponttal várhatja a folytatást a harmadik helyen.

A finndingisekre szombaton még egy futam vár.

Nyolcadik lett a női kardcsapat

A magyar női kardválogatott az utolsó mérkőzését is elvesztette, így a kilences mezőnyben a várakozást alulmúlva a nyolcadik helyen végzett a csapatversenyben.

A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár összeállítású együttes a dél-koreaiaktól és a házigazda japánoktól elszenvedett vereség után Kína ellen lépett pástra, és 45-30-ra alulmaradt.

Vízilabda, Egyesült Államok – Magyarország, 4. negyed: 8-11

Ezúttal Erdélyi hozta el a labdát, de nem löttünk gólt a támadásból, majd Erdélyit ki is állították. Mivel ez volt neki  a harmadik, már nem jöhet vissza. Varga egy ötméteresből növelte az előnyünket ötre, de eztán kicsit megtorpant a magyar henger, az amerikaiak két gólt is szereztek, így 6-9-re módosult az állás. Ráadásul Wolf percei következtek, előbb Zalánki, majd emberelőnyünkben Manhercz lövését is védte és miután egy újabb magyar kiállítást Daube értékesít, már csak kettő az előnyünk (7-9).

Maddie Meyer / Getty Images

Mezeit játszottuk meg, de centerünket lenyomták a víz alá, ellenben büntető helyett nem fújt a mérkőzés játékvezetője. kezdhettünk izgulni, de szerencsére elpuskázzák a támadást. Végre mi is kaptunk egy előnyt, amelyet Manhercz értékesített a 31. percben. Három gólos előnyünk már megnyugtató és bár Bowen irtózatosan nagy gólt lőtt fél perccel a vége előtt, ez már csak a kozmetikázásra volt elegendő a Team USA számára. Mezei a végén még fejbe dobta Wolfot, majd a sarokdobás után Hosnyánszkynak még maradt annyi ideje, hogy a dudaszó pillanatában hálóba dobja a labdát.

Vízilabda, A csoport, 4. forduló

Egyesült Államok–Magyarország 8-11

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Wolf – Hooper, Vavic, Obert, Daube, Cupido, Hallock, Woodhead, Bowen, Stevenson, Smith, Irving.
Szövetségi kapitány: Vanja Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Manhercz, Erdélyi, Varga Dénes, Mezei, Vámos, Jansik Sz., Angyal D., Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

„Van egy ellenfelem, akit el akarok kapni”

Milák Kristóf sokkal elégedettebben értékelte a 100 méter pillangón szerzett ezüstérmét, mint a 200-on nyert aranyát a tokiói olimpián, ahol előbbi számban mindössze 23 századdal maradt el a világcsúcsot úszó Caeleb Dresseltől.

Csodálkoztok? Megvan az Európa-csúcs!

– kérdezett vissza a BHSE 21 éves úszója arra a felvetésre, hogy boldogabbnak tűnik, mint amikor nyert.

Milák arról beszélt, az elmúlt néhány hónapban magyarok és külföldiek is megkeresték, hogy 100-on van-e esélye győzni, amire ő azt gondolta, hogy nem normálisak, ha azt hiszik, megelőzheti a végül aranyérmes amerikait.

Jonathan NACKSTRAND / AFP

„Ez tavaly nem lett volna ezüstérem, mert nekem kellett ez a plusz egy év. Dinamikusabb és erősebb lettem ez alatt. Most már látom a lehetőséget magamban ebben a számban is. Van realitása, hogy legyőzzem. Van egy ellenfelem, akit el akarok kapni” – idézte a szám magyar Európa-bajnokát az MTI.

Legfőbb riválisával kapcsolatban megjegyezte, rendkívül szívós és nagyon jó versenyző típus. Kiemelte, hogy nagyon elismerik egymás teljesítményét, ennek ékes bizonyítéka volt, amikor a futam után Dressel azonnal megölelte őt, majd magasba emelte a kezét.

Amíg ott leszünk egymásnak, sok rekord meg fog dőlni, legyen az világ-, kontinens-, vagy akár csak egyéni csúcs

– tekintett kicsit előre.

A japán fővárost egy-egy arany- és ezüstéremmel elhagyó Milák arról is említést tett, hogy nagy hatással volt rá az első olimpiája, mert még úgy is sokkal különösebb érzés volt ezen szerepelni, mint egy Eb-n vagy vb-n, hogy a korlátozások miatt ez csonka olimpia volt.

„Nagy következtetéseket egyelőre nem vonnék le, hagyom kicsit ülepedni a dolgokat, de sok furcsaságot, váratlan eredményt és meglepetést láthattunk” – mutatott rá arra, miben különbözik az olimpia más világversenytől.

A magyar úszócsapat Miláknak köszönhetően két éremmel fejezte be szereplését a tokiói játékokon. Az utolsó, vasárnapi versenynapon már nem lesz magyar érdekeltségű futam.

Vízilabda, Egyesült Államok – Magyarország, 3. negyed: 4-8

Kicsit pontatlan, szétszórt első két negyed után az amerikaiak hozták el a labdát, de nem tudtak mit kezdeni vele, a fordulásból Varga bombázott a kapu fölé. Nagy Viktor nagyot védett Stevenson emberelőnyös lövésénél. Ez volt a kilencedik személyi magyar oldalon (öt amerikai részről), avagy elég könnyen szórják ki játékosainkat a sporik.

Manhercz nyugtatta meg a kedélyeket azzal, hogy kettőre növelte az előnyt, majd eddigi inkább egyénieskedő megoldások helyett, egy szépen körbejáratott labdát Vámos lő a kapu bal bal oldalába (4-7).

Mivel Hallock csak kapufára centerezett, és az ellentámadásból Manhercz újabb gólt szerzett, a 23. percre már négy gólosra nőtt az előnyünk (4-8).

Vargát állították ki, de Nagy kivédte az amerikaiak első próbálkozását, majd Zalánki blokkolását követően már mi támadhattunk a negyed hajrájában. Azonban kontrát fújtak a sporik, így egy támadásnyi idejük maradt még az amerikaiaknak. Hooper azonban valamit elkövethetett menet közben, mert cserével végleg kiállította a játékvezető. A visszakapott labdával már nem tudtunk mit kezdeni, de gól nélkül zártuk a negyedet.

Vízilabda, A csoport, 4. forduló

Egyesült Államok–Magyarország 4-8

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Wolf – Hooper, Vavic, Obert, Daube, Cupido, Hallock, Woodhead, Bowen, Stevenson, Smith, Irving.
Szövetségi kapitány: Vanja Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Manhercz, Erdélyi, Varga Dénes, Mezei, Vámos, Jansik Sz., Angyal D., Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Vízilabda, Egyesült Államok – Magyarország, 2. negyed: 4-5

Nem kezdődött jól a második negyed. Előbb Hooper előnyből egyenlített, majd miután Wolf előbb Zalánki, majd Varga lövését is védte, Pásztor kiállítása után Hallock előnyből megfordította az állást (3-2). Egészen a 14. percig kellett várni az egyelítésre, avagy hat percen keresztül nem sikerült gólt lőnünk, mígnem Varga Dénes egy remek lövéssel egalizált.

Maddie Meyer / Getty Images

Egy Hallock, Vámos gólváltást követően Hárai centergóllal végre újra előnyhöz jutatta Magyarországot (4-5), és miután a végén kivédekeztünk egy emberhátrányt, egy gólos vezetéssel térhettünk nagyszünetre.

Vízilabda, A csoport, 4. forduló

Egyesült Államok–Magyarország 4–5

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Wolf – Hooper, Vavic, Obert, Daube, Cupido, Hallock, Woodhead, Bowen, Stevenson, Smith, Irving.
Szövetségi kapitány: Vanja Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Manhercz, Erdélyi, Varga Dénes, Mezei, Vámos, Jansik Sz., Angyal D., Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Vízilabda, Egyesült Államok – Magyarország, 1. negyed: 1-2

Lassan, kicsit álmoskásan kezdődött a mérkőzés, de lényeg, Mezei Tamás góljával hamar, már az első percben megnyugtatta a csapatot. Három percig nem sok minden történt, majd Alex Bowen távoli lövéssel egalizált. Pásztor a hetedik percben állította be a negyed végeredményét. Vezetünk, ez a lényeg.

Vízilabda, A csoport, 4. forduló

Egyesült Államok–Magyarország 1–2

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Wolf – Hooper, Vavic, Obert, Daube, Cupido, Hallock, Woodhead, Bowen, Stevenson, Smith, Irving.
Szövetségi kapitány: Vanja Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Manhercz, Erdélyi, Varga Dénes, Mezei, Vámos, Jansik Sz., Angyal D., Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai.
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Újabb vereség, a hetedik helyért vív a női kardcsapat

A magyar női kardválogatott a második mérkőzését is elvesztette, így az utolsó összecsapásán a hetedik helyért vívhat a fegyvernem szombati csapatversenyében.

A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza és a sérült Márton helyére becserélt Battai Sugár alkotta együttes a negyeddöntős vereség után a házigazda japánok ellen lépett pástra, és némi meglepetésre 45-42-re kikapott.

Pusztai és Katona győzelemmel kezdett Tamura, illetve Emura ellen, majd Márton következett, aki 0-3-nál jelezte, hogy nem tudja tovább folytatni.

Illyés Tibor / MTI Battai Sugár (j) és a japán Sihomi Fukusima

A helyére beállt Battai 4-2-re maradt alul, így ez az asszó 2-7-tel zárult Fukusimával szemben. A második kört 15-12-es hátrányból indították a magyarok, és ebben csupán egy győzelmet arattak Battai révén.

Nyolctusosra nőtt a két csapat közötti különbség (30-22), ezt pedig már – hiába verte meg az utolsó körben Battai 8-5-re Tamurát, míg Pusztai 7-5-re Emurát – nem sikerült ledolgozni.

A magyarok a hetedik helyért Kína ellen lépnek pástra, magyar idő szerint 7.30-tól.

Vasárnap történelmet írhat az úszás női Terminátora

Vasárnap történelmi tettet vihet véghez Emma McKeon, az ausztrálok klasszis úszója, aki két újabb éremmel már hétnél járna Tokióban – ilyen bravúrra (mármint egy adott játékokon hét éremre) eddig egy női sportoló volt képes, a szovjet tornász, Marija Gorohovszkaja, még 1952-ben, Helsinkiben.

A 27 éves ausztrál már Rióban is remekelt, ahol a 4×100-as gyorsváltóval aranyat, a 4×200-as gyors- és a 4×100-as vegyes váltóval ezüstöt, míg 200 gyorson egyéniben bronzot szerzett.

François-Xavier MARIT / AFP

Tokióban eddig öt érme van: a 4×100-as gyorsváltó címvédése mellett egyéniben 100 gyorson is a legjobb lett, míg 100 pillangón, a 4×200-as gyorsváltóval, illetve szombaton a 4×100-as mixed vegyes váltóval a harmadik helyen végzett.

Utóbbival beállította az ausztrál csúcsot, hiszen Ian Thorpe és Leisel Jones tudott csak korábban kilenc olimpiai érmet szerezni.

A vasárnapi 50 gyors döntőjébe a legjobb idővel került be, így ott esélyes a dobogóra, kérdés, hogy a 4×100-as vegyes váltóban számolnak-e vele, az elődöntőben Ausztrália nélküle, az Emily Seebohm, Chelsea Hodges, Brianna Throssell, Mollie O’Callaghan összeállításban nyerte a futamát.

Ha csak egy érmet nyerne, akkor is rekorder lenne a sportágon belül: eddig csak a keletnémet Kristin Otto (1988) és az amerikai Natalie Coughlin (2008) volt képes arra, hogy egy olimpián hat úszóéremmel gazdagodjon.

Azt hiszem, az elmúlt évek történései sokat változtattak a gondolkodásmódomon. Nagy változások történtek, sokat dolgoztam a pszichológusommal, de a legnagyobb dolog mégiscsak az edzőm, Michael Bohl. Korábban dolgozott néhány hihetetlen sportolóval, és ha ő bízik bennem, hülye lennék, ha nem tenném ugyanezt

– mondta Emma McKeon.

„Ébernek kell lennünk” – spanyol kézikapitány a magyarok elleni meccsről

Három vereség után az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat a magyar női kézilabda-válogatott, amely magyar idő szerint 12.30-tól Spanyolország ellen lép pályára.

A rivális két győzelemnél jár, miután a svédek elleni súlyos vereség (24-31) után 28-25-re verték a franciákat és 27-23-ra a brazilokat.

Nerea Pena számára különleges lesz a mérkőzés, hiszen nyolc évet kézilabdázott Magyarországon, 2012-19 között az FTC, majd bő egy évig a Siófok játékosa volt.

Daniel LEAL-OLIVAS / AFP

Számomra ez egy különleges mérkőzés, mert sok évet játszottam Magyarországon. Jól ismerek mindenkit, de ez kétélű fegyver is lehet. Igazi kulcsmérkőzés lesz a továbbjutás tekintetében, szeretnénk jól játszani

– mondta.

„Két nagyon fontos győzelem után jó érzéssel lépünk majd pályára. lendületben vagyunk, de két lábbal a földön állunk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy két pontot szerezzünk, és a lehető legjobb pozícióban jussunk be a negyeddöntőbe.”

A spanyolok szövetségi kapitánya, Carlos Viver a legnagyobb tisztelettel tekint minden ellenfélre.

„Lépésről lépésre folytatjuk, minden mérkőzést döntőnek tartunk. Magyarország jó csapat, különösen a balátlövők – például Háfra Noémi – veszélyesek.

Ébernek kell lennünk.

A két csapat eddig 23 alkalommal találkozott egymással, a magyarok 11-szer, a spanyolok hatszor nyertek, hat meccs pedig döntetlennel ért véget.

A B csoport állása

1. Svédország 5 pont
2. Spanyolország 4
3. Brazília 3 (80-78)
4. Franciaország 3 (83-85)
5. Orosz olimpiai csapat 3 (86-91)
6. Magyarország 0

Dressel olyat vállalt be az olimpián, amit még Phelps sem

Caeleb Dresselnek elég feszes volt a délelőtti programja a tokiói olimpián. Az amerikai klasszis előbb világcsúccsal nyert Milák Kristóf előtt 100 pillangón – a magyar Európa-csúccsal, óriásit hajrázva lett ezüstérmes –, majd a legjobb idővel jutott be az 50 méteres gyorsúszás döntőjébe, végül pedig a 4×100-as mixváltó utolsó embereként ugrott medencébe. Utóbbinál érdekesség, hogy az összes többi váltónál női befejező ember volt, kivéve az Egyesült Államoknál. Az amerikai csapat addigra viszont már akkora hátrányban volt a mezőny végén, hogy már az is bravúr, hogy beértek az ötödik helyre. A britek győztek világcsúccsal.

Dressel egy programon belül három különböző számban állt rajtkőre, ezt még Michael Phelps sem vállalta be olimpián. Előbbi a vébén már bemutatott hasonlót.

A káprázatos Dressel-Milák csata és a mixváltó mellett még két számban osztottak érmeket:

  • az ausztrál Kaylee McKeown a 200 hát után a 100 hátat is megnyerte (a kanadai Kylie Masse és az ausztrál Emily Seebohm előtt),
  • Katie Ledecky pedig a 800 méter aranyérmét elvitte legnagyobb riválisa, az ausztrál Ariarne Titmus elől. Az amerikainak ez volt a hetedik olimpiai aranyérme, Tokióban a második.

A női 50 gyors elődöntői olimpiai rekordot hoztak, az ausztrál Emma McKeon kereken 24 másodperc alatt ért célba.

Kapcsolódó
Milák: „Egyre jobban félhet a riválisom”
Hihetetlenül boldog és elégedett a magyar úszó.

A szombati dobogósok

férfi 100 m pillangó:
1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 49.45 mp – világcsúcs
2. MILÁK KRISTÓF (Magyarország) 49.68 – Európa-csúcs
3. Noe Ponti (Svájc) 50.74

női 800 m gyors:
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 8:12.57
2. Ariarne Titmus (Ausztrália) 8:13.83
3. Simona Quadarella (Olaszország) 8:18.35

női 200 m hát:
1. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:04.68 perc
2. Kylie Masse (Kanada) 2:05.42
3. Emily Seebohm (Ausztrália) 2:06.17

4×100 méteres mix vegyesváltó:
1. Nagy-Britannia (Kathleen Dawson, Adam Peaty, James Guy, Anna Hopkin) 3:37.58 – világcsúcs
2. Kína (Hszü Csia-jü, Jen Ce-pej, Csang Jü-fej, Jang Csün-hszüan) 3:38.86
3. Ausztrália (Kaylee McKeown, Izaac Stubblety-Cook, Matthew Temple, Emma McKeon) 3:38.95

Nem sikerült a kardbravúr

45-40-re elveszítette a Dél-Korea elleni negyeddöntőjét a magyar női kardválogatott, így a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár összetételű csapat az 5-8. helyért Japán ellen folytathatja.

Huszonegy újabb koronavírusos eset

Újabb 21, a tokiói olimpiával összefüggő koronavírusos esetről számoltak be szombaton szervezők. Az új fertőzöttek közül egyik sem sportoló.

Július elsejétől számítva a játékokhoz kapcsolódó Covid-esetek száma 241-re emelkedett.

Eddig 23 versenyzőnél mutatták ki a vírust.

Újabb számoktól lépett vissza Simone Biles

Az amerikai tornászklasszis, Simone Biles nem indul az ugrás és a felemás korlát szerenkénti döntőjében a tokiói olimpián. Hogy a többi számot vállalja-e, majd később dönti el.

Kapcsolódó
Veszélyben lett volna Simone Biles, ha nem lép vissza
Minden idők egyik legjobb tornásza leblokkolt ugrás közben, és csak a szerencsének köszönheti, hogy egyáltalán talpra érkezett. Az úgynevezett twisties nem ismeretlen jelenség, ilyenkor az agy és a test a nagy nyomás hatására nem működik együtt. Nem véletlenül nevezik a tornászok rémálmának.

A 24 éves, négyszeres olimpiai és 19-szeres világbajnok Biles a csapatdöntőben lépett vissza a versenyzéstől, eleinte sérülésre gyanakodott mindenki, de utólag tisztázta: a mentális egészsége miatt hozta meg ezt a döntést. Az amerikai válogatott, amelynek tagjai támogatták csapattársukat, a második helyen végzett az oroszok mögött. Simone Biles nem vállalta aztán az egyéni összetett fináléját sem, a lelátóról szurkolt az amerikaiaknak.

Kozák Luca továbbjutott 100 gáton

Kozák Luca 100 gáton a harmadik helyen végzett előfutamában, ezzel bejutott az elődöntőbe.

A futamot a jamaicai Britany Anderson nyerte (12.67), a második az amerikai Christina Clemons lett (121.91), Kozák 12.97-et futott.

Bocs, véletlenül zártuk ki!

Visszavonták az Egyesült Államok és a Dominikai Köztársaság 4×400 méteres vegyes futóváltójának a kizárását, így mindkét csapat rajthoz állhat a szombati fináléban.

A döntésről a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) szóvivője adott tájékoztatást, jelezve, hogy a két csapat szövetsége fellebbezett a kizárása miatt, és a szövetség – versenybírói hibára hivatkozva – helyt adott beadványuknak.

A toronymagas esélyes amerikaiak az első, a dominikaiak pedig a második helyen értek célba a péntek délelőtti első futamban, amely után rossz váltásért büntették mindkét négyest.

A játékok honlapján található döntős rajtlistára még nem írták be a két csapatot.

A 4×400-as vegyes szám most debütál az olimpián.

Milák második 50 métere azért megér egy misét

Dressel egészen szédületes tempóban kezdte a 100 pillangó döntőjét, igaz, kívül volt még ekkor a saját világcsúcsának részidején kívül, amit aztán végül megdöntött. Ehhez viszont alighanem kellett Milák is, aki

négy tizedet hozott az amerikain a fordulás után.

Nem csoda, hogy Dressel a magasba emelte az Európa-csúcsot repesztő Milák kezét. A 200 pillangón aranyérmes Milák Kristóf fél másodpercet javított a korábbi egyéni legjobbján.

Óriási csatákat vívnak majd ők ketten ebben a számban.

Odd ANDERSEN / AFP

Milák: „Egyre jobban félhet a riválisom”

Milák Kristóf Európa-csúccsal ezüstérmet nyert 100 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szombati napján.

A 200 méteren aranyérmes magyar versenyző a második legjobb idővel az ötös pályáról várta a finálét, amelynek nagy esélyese a 100 méter gyorson győztes Caeleb Dressel volt a mellette lévő négyes pályán.

Az amerikai érvényesítette is a papírformát, szokásos remek rajtjával azonnal élre állt és fél testhossz előnnyel fordult a második ötvenre, amelyen egyre jobban megközelítette őt Milák, de a BHSE 21 éves világklasszisa már nem tudta utolérni riválisát.

Jonathan NACKSTRAND / AFP

Dressel 49.45 másodperces világcsúccsal csapott a célba, Milák 23 századdal maradt el tőle, de így is 50 századdal megdöntötte saját országos csúcsát (50.18), amelyet májusban a budapesti Európa-bajnokságon ért el.

„Hihetetlenül boldog és elégedett vagyok., Ez volt életem legkomolyabb csatája. Nagyon jót repesztettünk, jól is éreztem magam az első ötvenen. De kellett volna még egy méter. Vagy ha jobban kijön a fal, akkor esetleg – de így is boldog vagyok” – nyilatkozta Milák Kristóf az M4 Sport kamerája előtt.

Ez van, ő a legjobb ebben. Egyre közelebb vagyok hozzá, egyre jobban félhet. Remélem, egyszer sikerül őt is megelőznöm.

Világcsúcs kellett Milák legyőzéséhez

Magyar éremmel kezdődött az olimpia 9. napja, 100 pillangón Milák Kristóf ezüstérmet szerzett óriási Európa-csúccsal, 49.68-cal.

Caeleb Dressel elképesztő ötvenet produkált, egy testhossz előnyt szerzett, Milák 65 századdal volt mögötte, és ezt nem is tudta ledolgozni. Az amerikai úszó 49.45-tel, új világcsúccsal nyert.

Pozitív lett az olimpia ezüstérmes doppingtesztje

Pozitív lett a doppingtesztje Blessing Okagbarénak, emiatt felfüggesztették a nigériai sprinter versenyzési jogát.

A 100 méteres síkfutásban döntőesélyes atléta ellenőrzése során növekedési hormont mutattak ki – közölte a sportág tisztaságára felügyelő szervezet (AIU).

A 2008-as pekingi olimpián távolugrásban ezüstérmes 32 éves Okagbare tesztelését még a versenyek kezdete előtt, július 19-én végezték el. Ő az első atléta, akinek pozitív lett az eredménye a tokiói olimpiai időszakban.

A nigériai vágtázó pénteken rajthoz állt a 100 méteren és előfutamát megnyerve került be a szombati elődöntőbe, melyben már nem állhat rajthoz.

Milák vagy Dressel?

Mire lesz képes Milák Kristóf és mire Caeleb Dressel? – ez a szombati úszódöntők egyik nagy kérdése. Az amerikaiak négyszeres olimpiai és 13-szoros olimpia bajnoka Tokióban már szerzett két aranyat (100 gyors, 4×100-as gyorsváltó), és 100 pillangón hat tizeddel úszott jobbat magyar vetélytársánál.

Az amerikai egyébként Supermant játszik, a 100 pillangó döntője (3.30) után szűk 45 perccel az 50 gyors elődöntőjében lesz érdekelt (4.16), majd újabb félóra múlva, 4.43-kor a mixed vegyes váltóban indul.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik