Még egyetlen futónak sem sikerült egy olimpia alatt megnyerni az 1500, az 5000 és a 10 000 méteres síkfutást. A hollandok atlétája, az etióp születésű Sifan Hassan azonban erre a történelmi triplára készül, és az egyik számot már kipipálhatja, mivel 5000 méteren övé lett az aranyérem.
Hassan elképesztő tempóban teljesítette az ötezres döntő utolsó körét, majd a verseny után elárulta, szüksége volt ehhez némi külső segítségre is.
Kávé nélkül sosem lennék olimpiai bajnok
– magyarázta a 28 éves futó.
Az 1500-on és tízezren vb-címvédő Hassannak nyolc nap alatt hatszor kell futnia, és nem sok hiányzott, hogy szó szerint elbukja a triplázás lehetőséget, mivel az 1500-as előfutamban a kenyai Edinah Jebitok nagyot esett, a mögötte haladó holland pedig nem tudta átugrani.
De nem esett kétségbe, hanem rákapcsolt, és a 11. helyről felfutott az elsőre, így végül megnyerte a futamot.
„Nem tudtam elhinni, szörnyű volt, amikor elestem. Amikor fel kellett pattannom, nagyon furcsa érzés tört rám, a lábaim alig vittek, és olyan volt, mintha minden energia elszállt volna belőlem. A verseny után nagyon fáradtnak éreztem magam, úgyhogy nagyon kellett a koffein, hogy magamhoz térjek” – vallotta be Hassan, akinek legközelebb szerdán lesz jelenése a pályán, amikor 1500 méteren a döntőbe jutásért kell futnia.