Az egyik legizgalmasabb nap jön a magyar küldöttség számára kedden.
A birkózó Lőrincz Tamás 2012 után ismét olimpiai döntőben birkózhat, akkor a 66 kilósok között ezüstérmes lett, és az elveszített döntő után azt mondta, soha vissza nem térő alkalom volt. Ehhez képest kilenc évvel később, immár a 77 kilósok között ismét az aranyért léphet szőnyegre, ellenfele a kirgiz Akzsol Mahmudov lesz.
Lőrincz magyar idő szerint 12.50-kor vívja a döntőjét, és addigra már tudni fogjuk, hogyan szerepeltek kajak-kenusaink az első döntős napon.
Ne feledkezzünk el Berecz Zsomborról sem, aki Finndingiben a második helyen jutott be a keddi, dupla szorzójú éremfutamba. A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó hátránya kilenc helyezési pont a címvédő brit Giles Scott mögött, és kettővel vezet a spanyol Joan Cardona, valamint tízzel a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh előtt.
A magyar vitorlázás eddig egy olimpiai medállal büszkélkedhet, 1980-ban, Moszkvában a Detre testvérek harmadikok lettek Repülőhollandiban.
A női vízilabdások számára most kezdődik el igazából a torna, hiszen az ötcsapatos csoportból négy-négy válogatott továbbjutott. A magyarok a hollandokkal találkoznak a negyeddöntőben.
TELJES PROGRAM | EREDMÉNYEK | HÍREK
A magyar csapat részletes programja, a tokiói nyári olimpián, 08.03-án, kedden:
2:00
02:05
ATLÉTIKA – Férfi – Egyéni – 1500m síkfutás – Selejtező – SZÖGI ISTVÁN
02:20
ATLÉTIKA – Női – Egyéni – Gerelyhajítás – Selejtező – SZILÁGYI RÉKA
02:37
KAJAK-KENU – Női – Egyes – K1 200m – Elődöntő – KÁRÁSZ ANNA, LUCZ DÓRA
3:00
03:00
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – K1 1000m – Elődöntő – KOPASZ BÁLINT
03:08
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – K1 1000m – Elődöntő – VARGA ÁDÁM
03:23
KAJAK-KENU – Női – Kettes – K2 500m – Elődöntő – KOZÁK DANUTA, BODONYI DÓRA
03:23
KAJAK-KENU – Női – Kettes – K2 500m – Elődöntő – CSIPES TAMARA, MEDVECZKY ERIKA
4:00
04:00
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 97kg – Vigaszág – SZŐKE ALEX
04:30 – korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU – Női – Egyes – K1 200m – B döntő – KÁRÁSZ ANNA, LUCZ DÓRA
04:37 – korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU – Női – Egyes – K1 200m – Döntő – KÁRÁSZ ANNA, LUCZ DÓRA
04:45
KAJAK-KENU – Férfi – Kettes – C2 1000m – B döntő – ADOLF BALÁZS, FEJES DÁNIEL
5:00
05:00
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 87kg – Nyolcaddöntő – LŐRINCZ VIKTOR
05:07
BIRKÓZÁS – Női – Egyéni – Szabadfogás – 62kg – Nyolcaddöntő – SASTIN MARIANNA
05:12 – korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – K1 1000m – B döntő – KOPASZ BÁLINT, VARGA ÁDÁM
05:20 – korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU – Férfi – Egyes – K1 1000m – Döntő – KOPASZ BÁLINT, VARGA ÁDÁM
05:39 – korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU – Női – Kettes – K2 500m – B döntő – KOZÁK DANUTA, BODONYI DÓRA, CSIPES TAMARA, MEDVECZKY ERIKA
05:46 – korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU – Női – Kettes – K2 500m – Döntő – KOZÁK DANUTA, BODONYI DÓRA, CSIPES TAMARA, MEDVECZKY ERIKA
05:49 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 67kg – Nyolcaddöntő – KORPÁSI BÁLINT
05:56 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Női – Egyéni – Szabadfogás – 62kg – Negyeddöntő – SASTIN MARIANNA
05:56 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 87kg – Negyeddöntő – LŐRINCZ VIKTOR
6:00
06:24 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 67kg – Negyeddöntő – KORPÁSI BÁLINT
7:00
07:30
VITORLÁZÁS – Férfi – Egyéni – Finn – Döntő – BERECZ ZSOMBOR
11:00
11:20
VÍZILABDA – Női – Csapat – Negyeddöntő – NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT
11:25 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 67kg – Elődöntő – KORPÁSI BÁLINT
11:35 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 87kg – Elődöntő – LŐRINCZ VIKTOR
11:55 – korábbi eredményektől függően
BIRKÓZÁS – Női – Egyéni – Szabadfogás – 62kg – Elődöntő – SASTIN MARIANNA
12:00
12:10
ATLÉTIKA – Férfi – Egyéni – 110m gátfutás – Selejtező – SZŰCS VALDÓ
12:50
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 77kg – Döntő – LŐRINCZ TAMÁS
13:00
13:00
BIRKÓZÁS – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 97kg – Bronzmérkőzés – SZŐKE ALEX