A mentális felkészülés fontosságát is kiemelte az olimpiáról hazatért Tóth Krisztián, aki szerdán a cselgáncsozók 90 kilogrammos kategóriájában bronzérmet nyert Tokióban.
„Még mindig nem fogtam fel ezt az óriási sikert” – nyilatkozta a 27 éves versenyző hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Nagy most a felhajtás körülöttem, de ez édes teher
A nyári játékok 500. magyar érmét begyűjtő dzsúdós kiemelte, jobb mentális állapotban ment Japánba, mint 2016-ban Rióba.
“Tavasszal hat versenyen – közte Eb-n és vb-n – hat érmet nyertem, és teljesen stresszmentesen utaztam ki az olimpiára. Az edzőm mellett egy remek mentáltréner is részt vett a felkészülésemben, én pedig kizártam a körítést, és csak arra figyeltem, hogy a legnagyobb tudásomat tegyem bele a versenynapba” – fogalmazott az MTK sportolója, majd rátért az elvesztett olimpiai negyeddöntőre.
„Amint lejöttem a tatamiról, váltottunk pár szót az edzőmmel, majd elengedtem a meccset, és a folytatásra fókuszáltam.
A bronzmérkőzést pedig csak egy edzésnek vagy Grand Slam-versenynek fogtam fel
– tette hozzá.
Ami a terveket illeti, Tóth Krisztián némi pihenőt követően klubjánál az U23-asok felkészülését fogja segíteni a novemberi Európa-bajnokságra, amelynek Budapest ad majd otthont.