A következő élő közvetítés része Bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta és Hárspataki Gábor karatéban – élő hírfolyam az olimpiáról

Családi tragédia érte Simone Bilest

Ashley Landis / MTI / AP
Ashley Landis / MTI / AP

A gerendán bronzérmes amerikai tornász, Simone Biles elárulta, hogy a nagynénje váratlanul elhunyt.

„Több váratlan dolog történt az olimpia alatt, és erre sem számítottam. Úgyhogy a nap végén érdemes óvatosan fogalmazni a sportolókkal kapcsolatban, mert sosem lehet tudni, min mennek keresztül” – nyilatkozta Biles.

A 19-szeres világbajnok klasszis Tokióban a selejtezőt végigtornázta és az első helyen került az összetett fináléjába, illetve mind a négy szeren a nyolcas döntőbe jutott. Ezek után a csapatversenyen csak az első szeren tornázott, és a 13,766 pontra értékelt ugrása után visszalépett, indoklása szerint azért, mert a gyengébb teljesítménye után a mentális egészségére kellett figyelnie.

Kapcsolódó
Veszélyben lett volna Simone Biles, ha nem lép vissza
Minden idők egyik legjobb tornásza leblokkolt ugrás közben, és csak a szerencsének köszönheti, hogy egyáltalán talpra érkezett. Az úgynevezett twisties nem ismeretlen jelenség, ilyenkor az agy és a test a nagy nyomás hatására nem működik együtt. Nem véletlenül nevezik a tornászok rémálmának.

A gerendán aztán végül vállalta az indulást, de ehhez az kellett, hogy folyamatosan egyeztessen az orvosokkal, valamint sportpszichológus segítségét is igénybe vette. A gerendán elért harmadik helyével négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot szerzett Biles az eddigi két olimpiáján.

„Nem egészen úgy alakult az olimpia, ahogy megálmodtam, de megtisztelő, hogy az Egyesült Államokat képviselhettem, és elrakom magamban ezt az egyedülálló olimpiai élményt. Köszönöm mindenkinek a végtelen szeretetet és támogatást. Igazán hálás vagyok” – írta Biles az Instagram-oldalán.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik