Ez a poszt a következő élő közvetítés része: Bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta és Hárspataki Gábor karatéban – élő hírfolyam az olimpiáról Vissza a közvetítéshez
MTI/Kovács Tamás

Hárspataki: Az edzőm azt mondta, rúgjam fejbe

Egy ilyen első versenyen sok gondolat van az ember fejében. A sportpszichológusom azt mondta, ha túl sok mindenre gondolok, akkor bízzak csak az edzőmben. Ő pedig azt mondta, rúgjam fejbe

– árulta el az utolsó pillanatban elért győzelem receptjét Hárspataki Gábor, aki már biztosan érmes az olimpián a karatésok 75 kg-os mezőnyében. Mutatjuk hogyan rúgta fejbe:

Hozzátette, az amerikai elleni mérkőzésen eltört az orra, mert belerohant egy rúgásba.

„Az ukrán ellen is győzni akartam, de az utolsó percben a kezébe ütöttem. Ott is a lehetőségre vártam, mint a japán ellen, akkor sikerült. Körről körre, pontról pontra megyünk előre, most nem az éremre gondolok, hanem a következő meccsre. Döntőbe akarok jutni!” – jelentette ki.

Hárspataki ellenfele a fináléért az azeri Rafael Agajev lesz.

Vissza a közvetítéshez

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.